remél
remél [e] ige -t, -jen [ë]; -ni v. (ritka, régies) -leni [e], (régies) reményl -ett [ë]; -eni [e]
1. tárgyas Remél vmit: hisz, bízik benne, hogy vmi, amire vágyik, majd bekövetkezik, megvalósul. Javulást, segítséget remél remélni se → mert vmit; remélem, hogy sikerülni fog; (szójárás) reméljük a legjobb(ak)at: nem kell aggódni, feltehetőleg sikerülni fog a dolog, bizonyára minden jóra fordul. Amire vágytam, bírni is reméltem, S amit reméltem, azt el is nyerém. (Petőfi Sándor) || a. Vmit remél: vmely bizonytalan végű esemény kedvező alakulását, bekövetkezését bizonyosra véve, várja, ill. elvárja. Remél vkitől, vmitől vmit; többet remélt tőle; jogosan remélték, hogy… Végre kincset leltem: házi boldogságot … Nem is mertem volna többet remélleni. (Arany János) || b. tárgyas (múlt eseményre v. állapotra vonatkoztatva is) (ritka) <Rendsz. érzelmi színezettel:> vmit mint lehetségest föltételez, meg van győződve róla; hiszi. Csak nem reméled tán, hogy visszajön? Ne reméld, hogy ott volt! Ilyen nevelésű öcsék között Gertrudist se reméljük igen angyalnak. (Katona József) Nem remélem, hogy itt maradásom legyen | György miá, kit isten akárhová tegyen. (Arany János)
2. tárgyas (bizalmas) <Sokszor közbevetett v. henye szóként, főleg így:> Remélem: a) ugyebár bízhatunk benne, hogy …?; nemde? Remélem, velünk tart. b) <elhárításként v. fenyegetésként:> szeretném hinni, föltételezni, hogy …. bizonyára. Remélem, nem akarsz verekedni! Remélem, nem fog visszajönni! Remélem, velünk fog sétálni. (Vas Gereben)
3. tárgyatlan Nem veszti el a jövőbe vetett hitét, bizalmát, reménykedik. Amíg az ember él, remél. Már nem is remél. Amíg bizonyosat nem tudsz, remélned kell! Újra remélni kezdett. Vagyunk új Táncsicsok | S miként kend, remélünk. (Ady Endre) Mert hogyha nem remél a költő, Más ki remélne az új hazában. (József Attila)
remélő; remélt.
