remete
remete [e-ë-e v. e-e-e] főnév ..tét, ..téje [e]
1. (történettudomány) A világtól elvonulva, régente rendsz. erdő mélyén, pusztában, hegyi barlangban magányosan, ritk. többedmagával egyszerűen élő, szemlélődésbe merült személy. Agg, ősz remete; a remete barlangja. Szóláshasonlat(ok): úgy él, mint egy remete: a) magányosan, b) visszavonultan él. És az évek múltán a vadonban, Domb alatt hol forrás csörgedez … Egy jámbornak áll kis kápolnája … Térdepelve éjt napot hosszában A remete ott ahítva [= ájtatoskodva] tölt. (Vörösmarty Mihály) Vidd el fényeidet, gyötrelmes világ … Nem kell ma annyi fény se, amennyit eltünődve Nézhet celláján a keserű remete. (Tóth Árpád)
2. (átvitt értelemben, néha tréfás) A magányt kedvelő, az emberektől visszahúzódó, magának élő személy. Valaki … elkezd egymagában tekézni. Ki lehet ez a bús remete? (Jókai Mór)
3. jelzői használat(ban) (ritka) Remeteként (1–2) élő <személy>. Remete atyánkkal voltam rég, igen rég … (Vörösmarty Mihály)
4. jelzői használat(ban) Remetéhez (1–2) illő, remetére jellemző <dolog>. Remete életmód. Remete módra Tengek, nem élek. (Balassi Bálint) Ama … boldog … órák és napok nem fogják tűrhetőbbé tenni komor hazámban való remete lakásomat. (Csokonai Vitéz Mihály)
Szóösszetétel(ek): remetebarlang; remeteélet; remeteház; remetekunyhó; remetemagány; remeteodú.
remetei.
