serceg
serceg [ë-ë v. e-ë] tárgyatlan ige -ett, -jen [ë, ë] (csak 3. személyben) (hangutánzó)
1. <Tűz, égő fa, forró zsír stb.> halkan, szaggatottan sustorgó v. pattogva sziszegő, percegő hangot ad. A forró zsír serceg a serpenyőben. A gyertya serceg, ha nedves a kanóca. Serleg telijéből most oltárra önte … Sercegve a zsarát füstöt vete tőle, Vérharagos lángok csaptak ki belőle. (Arany János) A kalapácsok, üllők újra munkához fogtak, a fúvó huhogott, a tűz sercegett. (Tolnai Lajos) A zsír kék lánggal sercegve fecskend az oltók szeme közé! (Gárdonyi Géza)
2. <Kés köszörüléskor> ilyen hangot ad. || a. Villannyal működő gép, készülék apró, folyamatos kisülések következtében, gyak. hibás működés jeleként ilyen hangot ad. Serceg a rádió. || b. <Toll írás közben a papíron> ilyen hangot ad. A toll sercegve vetette a papírosra Emma hegyes betűit. (Krúdy Gyula)
sercegő; sercegtet.
