sivalkodik
sivalkodik ige -tam, -ott, -jék (-jon) (hangutánzó)
1. tárgyatlan <Ember, állat fájdalmában, örömében, izgalmában> huzamosan v. ismételten magas, sivító hango(ka)t hallat. Sivalkodik a gyermek, ha verik. Adj enni a malacoknak, már sivalkodnak. Hasztalan evickél, lármáz, sivalkodik. (Arany János) Vásott gyerekek … ingerkedtek vele, … sivalkodva mulattak rajta. (Karinthy Frigyes) Hűs derekunk hintázása…| mint harmatos, napos fűben tíz-húsz kövér, víg gyerek | sivalkodva, meztelenül ha rakáson hempereg. (József Attila) || a. tárgyas (ritka) Ily hangon mond vmit. Siessetek már, sivalkodta gyermekei felé az asszony.
2. tárgyatlan (gúnyos) <Főleg gyerek> kiabál. Ne sivalkodj!
sivalkodás; sivalkodó; sivalkodtat.
