sötétedik
sötétedik [ë] tárgyatlan ige -ett, -jék (-jen) [ë, ë] (tájszó, régies) setétedik [ë-ë] (csak 3. személyben)
1. <Ég, idő, helyiség, táj stb.> napnyugta után fokozatosan sötétebbé válik. Sötétedik az ég. Az erdő már sötétedett. Borúlj be föld, sötétedjél világ, Én a napot meggyilkolom. (Vörösmarty Mihály) A szoba nagyon. sötétedett. (Babits Mihály) || a. (főleg alany nélkül haszn.) Az éj, az idő így sötétebbé válik. Télen már öt órakor sötétedik. Nyár van, későn sötétedik. Sötétedett mikor beérkeztem a faluba. (Gárdonyi Géza) Minthogy már sötétedett, meggyújtottuk a gázat. (Kosztolányi Dezső) December felé járt az idő, és hamar setétedett. (Móricz Zsigmond) || b. (átvitt értelemben) Nő búm, ha sötétedni kezd, Hazám, fölötted. (Petőfi Sándor)
2. <Anyag, dolog> lassan, fokozatosan sötét, ill. sötétebb színűvé válik. Kezd sötétedni a haja.
3. Sötét színben tűnik fel, sötétnek látszik, mutatkozik; sötétül, sötétlik. Messze sötétedik már a Ság teteje. (Berzsenyi Dániel)
4. (átvitt értelemben, ritka, költői) <Arc> fokozatosan olyan kifejezést ölt, amely kedvetlenséget, ill. elfojtott indulatot fejez ki. A szent királyok képe sötétedett. (Vörösmarty Mihály) Tán rossz hírt vettél? … Arcod sötétedik. (Kemény Zsigmond)
Igekötős igék: besötétedik; elsötétedik; megsötétedik; rásötétedik.
sötétedő.
