sut
sut főnév -ot, -ja
1. (népies) <Parasztházban> a kemence és a fal között levő szűk hely; régebben szegényebb helyen gyermekek és öregek tanyázó v. alvó helye; kuckó, kucik. A sutban ül, gunnyaszt. Elaludt a sutban. Kedve derűl Matyinak, szerez egy jó kézbeli fütyköst, | S a sutból kivon egy pókháló lepte tarisznyát. (Fazekas Mihály) || a. (népies) A belső kemence v. sütő lapos teteje. Az étel ott van a suton. Még az alvó macska is lemászott a sutról. (Jókai Mór)
2. (ritka, tájszó) Általában kuckó, szöglet a házban. A kutyák … elősomfordálnak a sutból. (Jókai Mór) A nagy darab ember ölbe kapja őt, és úgy viszi a kályha melletti sutban álló székéhez. (Nagy Lajos)
3. (átvitt értelemben, rosszalló) <A gyáva, ernyedt ember menedékhelyének jelképeként> az a hely, ahol vki tétlenül meghúzza magát. Egész nap a sutban v. a suton ül. Csak a sutban kuporog. Azért daloltad bátorságodat, Hogy amidőn a harc előkerűl, Te honn a sutban gyáva szívvel űlj? (Petőfi Sándor) Ülök már a sutban. Lomhán darvadozva. (Tóth Árpád)
Szólás(ok): sutba dob v. vet vmit: mint elavultat, használhatatlant, szükségtelent v. ilyennek tartottat elveti, félredobja, teljesen mellőzi.
