szárnyaló
szárnyaló melléknév és főnév
I. melléknév -n v. -an, -bb (irodalmi nyelvben)
1. Repülő <madár, ritk. gép>. A felhők közt szárnyaló sas, gépmadár.
2. (átvitt értelemben) Olyan <szellemi termék v. tevékenység>, amely a mindennapi élet kicsinyes körülményeitől elszakítva a szép, jó és igaz világába ragad bennünket; magas röptű. Szárnyaló beszéd, dallam, gondolat, képzelet, óda, retorika; magasan szárnyaló. A szárnyaló nóták mind úgy tűntek fel előtte, mintha első ifjúságából röppentek volna elő. (Tolnai Lajos) A költő munkája… azért lett szárnyalóbb, érzékletesebb, mert nagyobb benne a rend. (Kosztolányi Dezső) Itt nem születnek magasan szárnyaló álmok… (Móricz Zsigmond) Sokszor csak rosszúl… | értettem rejtelmes szavaidat, | Szellem, te szent, te szárnyaló. (Szabó Lőrinc)
3. (átvitt értelemben) Szárnyaló hír: gyorsan terjedő h. Hallgasd a hírt, a hozzád szárnyalót. (Jókai Mór) A szárnyaló hírek eljutottak a városba is. (Mikszáth Kálmán)
II. főnév -t. -ja (ritka, költői) Szárnyas állat, madár. Harcol szíve lángoló dühével, Harcol rengeteggel és vadakkal… Szirttetőket tördel buzogánnyal… Nyillal ölyvet s minden szárnyalókat. (Vörösmarty Mihály)
