szégyenszemre
szégyenszemre [ë-ë-e v. e-ë-e] határozószó
1. Úgy, hogy a szóban forgó személynek magatartása, cselekedete miatt a közfelfogás szerint szégyellnie kell(ene) magát; erkölcsi megütközést, súlyos helytelenítést, botránkozást keltve. Szégyenszemre el kellett ismernie, hogy hazudott. Szégyenszemre összevesztek valami potomságon. A lelketlen kutya mindjárt az első este… szégyenszemre összeadja magát Vállay Eszterrel. (Mikszáth Kálmán) Ketten, hárman szégyenszemre Mennek [a verebek] egy-két búzaszemre. (Móricz Zsigmond)
2. (ritka) Megszégyenülve. Nem is tehettem mást;… hát visszamentem szégyenszemre az asszonyhoz. (Jókai Mór) Balázs…a megtámadtatástól tartva, éppen valami sulyos gyöngédtelenségen törte a fejét, mikor, nagy meglepetésére s kissé szégyenszemre, észrevette, hogy Cilla komolyan beszél. (Ambrus Zoltán)
