szelel
szelel [e-e] ige -t, -jen [ë]
1. tárgyatlan <Rés, nyílás, ill. ezzel ellátott v. lyukacsos, réteges anyag, tárgy, készülék> a belefújt v. rajta keresztül felszívott levegőt átbocsátja; a levegő könnyen átjár rajta. Jól, könnyen, nehezen szelel. Rosszul szelel a fújtató, a kályha. Nem szelel a pipa, a szivar. Nem szelel az orra. A nedves dohány nem ég, szára nem szelel. (Eötvös József) Szájában bűzös szivar csonkja füstölgött, mely sehogy sem akart szelelni. (Kosztolányi Dezső)
2. tárgyatlan (népies) Szelet csinál, szelet csap vmivel. Ne szelelj már avval az ajtóval! || a. tárgyatlan (tájszó) Szelet bocsát, szellent. Furcsát is tevék…nagyot Szeleltem, felfúvódván a hasam. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
3. tárgyatlan (bizalmas, gúnyos) (rendsz. csak irányhatározói vonzattal) Vhova tűnik, szökik, iszkol. Vö: elszelel. Odább szelel; tovább szelel. [A birtokot] megvették volna… nyolcszázezerét is, ha az a fatális teher nem lett volna hozzákötve. De amint ezt megtudta a vevő, rögtön odább szelelt. (Jókai Mór)
4. tárgyas (tárgy nélkül is) (mezőgazdaság) <Gabonát v. más magvakat> magasból lehullajt, leszór, lapáttal a levegőbe hint v. szelelőrostán átbocsát, hogy az áramló levegő, szél segítségével megtisztítsa (a pelyvától, szeméttől, portól stb.). Babot szelel. Az udvaron szelelnek. Gazdaasszonya s egy pár béres búzát szelelnek. (Tolnai Lajos) || a. (átvitt értelemben) Olyan ára van a gabonának, hogy olyant az öregapád öreganyja sem hallott. Annyi bankót kapsz érte, hogy lapáttal szelelheted. (Móra Ferenc)
Igekötős igék: átszelel; elszelel; felszelel; kiszelel; megszelel.
szeleltet.
