szeles
szeles [e-e] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan;<időjárás, időszak>, amelyben (gyakran) fúj a szél. Szeles napok, nyár, tavasz; hűvös, szeles éjszaka. Együtt sétáltunk… a Hatvani utca korzóján, langyosodó, szeles, tavaszos estéken. (Kaffka Margit) A szeles, jéghideg levegőben Szindbád…arra az időre gondolt, midőn kisdiák korában erre legelőször utazott. (Krúdy Gyula) || a. Olyan <hely, helyiség, táj>, ahol gyakran fúj a szél, v. erős a széljárás, a léghuzat. Szeles folyosó, oldal, térség, vidék, szeles ez az utca. Sok őszinte szívből jövő ölelés emléke fűzte Szindbádot a szeles Lemberghez. (Krúdy Gyula)
2. (átvitt értelemben, bizalmas, gyak. kedvesk) Elhamarkodottan cselekvő, hebehurgyán kapkodó, szeleburdi, meggondolatlan <személy>. Szeles gyermek, ifjú, kislány. Ne légy olyan szeles! Oh lássa én oly szeles lány vagyok, Szeles, de semmi más és jó szívű. (Vörösmarty Mihály) Ne légy szeles, | bár a munkádon más keres, | dolgozni csak pontosan, szépen, | ahogy a csillag megy az égen, | úgy érdemes. (József Attila) || a. Ilyen személyre jellemző <cselekvés, magatartás>. Szelesen sürög-forog, tesz-vesz. Halló, úrfi! – kiáltott le a leány az udvarra…egy magas legénynek, ki akkor lépett be a kapun. Aztán szelesen átszorította az apja fejét. (Petelei István)
3. (bizalmas) Olyan <személy, kül. csecsemő>, akinek a beleiben sok gáz képződik, s ott csikarást, feszülést, nyomást okoz. Szeles a baba, azért olyan nyugtalan.
szelesedik; szelesség.
