szerette
szerette [e-e-e] melléknév és főnév
I. melléknév (régies, irodalmi nyelvben) Vkitől szeretett, vkinek kedves. Gyermekem! Szerette gyermekem! (Katona József) Az én szerette jó fiam… köntösét… tegyétek oda a szívemre. (Jókai Mór)
II. főnév
1. (csak többes számú birtokos személyragos alakokban) (választékos) szeretteim, szeretteid, szerettei stb.; vkinek kedves, szeretett hozzátartozói. Szeretteink hazatérnek; újra itthon, szerettei körében; elszakad szeretteitől. Távol szeretteimtől S tőled, te drága hon! | Vándorlom a világot. (Petőfi Sándor) Ez utolsó estén családapák leveleket írtak otthon levő szeretteiknek. (Jókai Mór) || a. (ritka) Vkitől kedvelt, szeretett személy. [Hunyady Sándor] szívének szerettei a cselédlányok. (Nagy Lajos) || b. (ritka, költői) Olyan dolog, amit vki nagyon szeret(ett). [Tompa sírkövére,] Lágyan öleld tetemét Anyaföld s ti szeretti [= szerettei], Virágok, | Üljetek ágya köré, mondani méla regét. (Arany János)
2. (csak -ben, -ből raggal) (ritka, népies, régies) Az a tény, állapot, hogy a szóban forgó személy szeret vkit, vmit; szeretés, szeretet. A szegény ember is szerettéből szorította agyon csikaját. (Vörösmarty Mihály) [Ez a történet] nekem oly jóízűen esik, mint az a jó falat, mit az ember szerettében utoljára hagy. (Vas Gereben)
