szét
szét határozószó és igekötő
I. határozószó
1. <Korábbi együttlét után elválva> két v. több irányban, széjjel. A lövésre elfutottak az emberek, szét, a szélrózsa minden irányában. || a. (ritka, irodalmi nyelvben) <Felszólításként:> széledjetek el! Szét gyáva nép – el Fáraó lakától! (Madách Imre)
2. (ritka) Elszórtan, más-más helyen, itt-ott; szerte, szanaszét, szerteszét. Hogy szét a mezőn Ezentúl bizton merjenek mozogni és aludni. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
II. igekötő
A. <Az ige jelentését módosító szerepére nézve ld. A szét- igekötős címszavakat, főleg igéket.>
B. <Önállósítva, szét- igekötős igét tartalmazó eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként v. elhangzott állítás nyomósításaként, a szóban forgó igével egyértékű.> [Szétfejtetted a ruhát?] – Szét [= igen, szétfejtettem], egészen.
Szóösszetétel(ek): szerteszét.
