szaval
szaval ige -t, -jon
1. tárgyas <Költeményt, verses drámai műből részletet> művészi igénnyel előad, v. előadni képes, rendsz. nyilvánosság előtt. Prológot, verset szaval. Próbát szavalt a költeményiből. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) || a. (tárgy nélkül) Jól, szépen szaval; szavalva olvas. Ki tud szavalni? Udvarhelyit…, ki egyébiránt tisztán szavalt, igen hagyogatja emlékezete. (Vörösmarty Mihály) Még Büszkén vallom, hogy magyar vagyok. | És nagyapám, a régi katona | hallgatja mosolyogva, boldogan…| s én, térdeközt hadarva szavalok. (Kosztolányi Dezső)
2. tárgyas (kissé rosszalló) A természetes beszédmódtól eltérően, a szükségesnél nagyobb lendülettel és az énekléshez közeledő hanglejtéssel, szónokolva mond vmit. Közhelyeket szaval. Most már a tiéd vagyok – szavalta Péter nagy páthosszal. (Mikszáth Kálmán) Akármikor felállott politikai szépeket szavalni. (Móricz Zsigmond) || a. (tárgy nélkül) (rosszalló) A kelleténél nagyobb, a helyzethez nem illő pátosszal beszél. Ne szavalj, olvass természetesen! Ugyan ne szavalj már! A szenvedély – szaval – annál több örömet tartogat számunka, mennél inkább fékezzük. (Kosztolányi Dezső) || b. tárgyatlan (rosszalló) Képmutató módon, valódi alap nélkül beszél. A burzsoá politikusok emberiességről szavalnak.
3. tárgyatlan (népies) Szónokol (1). A képviselő a napokban nálunk volt, itt szavalt a községházán.
4. tárgyatlan (népies) Szarvaz (1). A jövő héten választás lesz, én is megyek szavalni. A szoknya azonban nem szaval… (Mikszáth Kálmán)
Igekötős igék: elszaval.
szavalgat; szavalható; szavalmány; szavalt; szavaltat.
