szavaz

Teljes szövegű keresés

szavaz ige -tam, -ott, -zon
1. tárgyatlan <Gyűlésen vmely eldöntendő kérdésben> két v. több lehetőség közül vmelyiket választja, és ezt az állásfoglalását az elnök felszólítására szóban, írásban v. más meghatározott módon nyilvánítja. Felállással, golyóval, kézfelemeléssel, igennel v. nemmel, a javaslat ellen v. mellett szavaz; vmire szavaz: hivatalosan a szóban forgó javaslat elfogadása mellett foglal állást. Szavazzunk! Szavaztak az indítvány sorsáról.  Összenéz a bölcs törvényszék Hallatára ily panasznak. | Csendesség van. Hallgat a száj, | Csupán a szemek szavaznak. (Arany János) Nem lehet más hátra, mint szavazni. Megtörténjék-e a tett? Szavaztak nyíltan és név szerint. (Jókai Mór) A kormánynak nem illett Fejérváry fölmentésére szavazni. Ellene szavazni nem lehet. (Mikszáth Kálmán)
2. tárgyatlan <Vmely tisztségnek, kül. a képviselői tisztségnek választás útján való betöltésekor> állásfoglalását írásban, szóban v. egyéb meghatározott módon nyilvánítja. Nyíltan, titkosan szavaz; vmely jelöltre, listára v. pártra szavaz; a kommunistákra, a népfrontra szavaz.  Ily anyám-asszonyos képpel Sohsem választá a nép el [bírónak]; Szavazott rá tíz vagy húsz. (Arany János)
3. tárgyas Szavazás útján megajánl vmit. Bizalmat, bizalmatlanságot szavaz vkinek, vminek. Jegyzőkönyvi köszönetet szavaznak vkinek vmiért.  Egyszerre arcuk sima lőn, s nekem Koszorút szavaztak e jó híremért. (Arany JánosArisztophanész-fordítás)
4. tárgyatlan (bizalmas) <Vmely kérdésben> dönt, állást foglal. Én amellett v. arra szavazok, hogy … A család a kirándulás mellett szavazott. || a. tárgyatlan (ritka, régies) Vkivel szavaz: egy véleményen van, egyetért vele.  Kettőnk közől az idejövetel rád nézve bizonyosan hátrányosabb. – Veled szavazok. (Vas Gereben)
5. tárgyatlan (népies) Beszél, szónokol.  Veszelka András nem szólt, szótlan ember volt, annál többet szavazott a felesége. (Móricz Zsigmond)
Igekötős igék: leszavaz; megszavaz; odaszavaz; rászavaz; újraszavaz.
szavaztat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages