széjjel
széjjel [e] határozószó és igekötő, (régies) széllyel, szélyel
I. határozószó; középfok: → széjjelebb [e-e]
1. <Vmely helytől> két v. több irányba, távolodva v. távolítva szét. Menjetek el mindjárt széllyel. (Csokonai Vitéz Mihály) || a. (ritka) <Felszólításként:> Menjetek szét! Ne verekedjetek, széjjel!
2. A meglevőnél v. a szokottnál, ill. a kívánatosnál nagyobb közt hagva. Nagyon széjjel állnak a fogai. Ne üljetek olyan széjjel.
3. Különféle helyeken, elszórtan. Minden széjjel van a szobákban.
4. Rendetlen állapotban, összevisszaságban. Meg ne ítéljen ám, édes Károly öcsém, hogy most így széllyel vagyunk. (Tolnai Lajos)
5. Részeire szedve, össze nem állított állapotban. A ruha még széjjel van, de mindjárt összefércelem. Szántani kén’, tavasz vagyon, De az ekém széjjel vagyon. (Mikszáth Kálmán)
II. igekötő
A. <Az ige jelentését módosító szerepére nézve ld. a széjjel- igekötős címszavakat.>
B. (ritka) <Önállósítva, széjjel- igekötős igét tartalmazó eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként, ill. elhangzott állítás nyomósításaként, a szóban forgó igével egyértékű.> [Széjjeltépte a levelet?] – Széjjel az [= igen széjjeltépte].
Szóösszetétel(ek): szerteszéjjel.
