szél [1]
szél [1] főnév szelet [e-e], szele [e-e]
1. A levegő tömegének a légnyomáskülönbségekből eredő, különféle sebességű s rendsz. a talaj felszínével párhuzamos mozgása, áramlása, ill. az így mozgó levegő. Dermesztő szél; → élénk szél; enyhe, erős, északi, fagyos, gyenge, hideg, jeges, kavargó szél; kedvező szél: (átvitt értelemben is) vkinek az érdekeit segítő, kedvező alkalom, körülmény; kellemes szél; → lengedező szél; márciusi, metsző, meleg szél; nyugati, őszi szél; → száraz szél; → szárazföldi szél; tavaszi, vad, viharos szél; → zord szél; szél úrfi ←; → szépasszony szele; a szél ereje, iránya, járása, sebessége; a szelek játékszere; a szelek → szárnyán; az eső, a vihar szele; a szél átjár vkit, vmit; → belekap a szél a vitorlába; → elfújta a szél; a szél fúj ←; feltámad, fügyül, kavarog, megáll, megfordul, lengedez, süvít, süvölt a szél; → sziszeg a szél; zúg a szél; → változik a szél; a szél befúj a kéményen, a réseken; a szél dagasztja a vitorlát; majd → elfújja a szél; hordja el (→ elhord) a szél; a szél felkavarja a port; a szél északra, nyugatra fújta a füstöt; (népi) mi szél hozott ide?: hogy kerülsz ide ilyen váratlanul?; a szél kicsípte az arcát; a szél kifújta a kezét; a szél lengeti a zászlót, rázza az ablakot; → megerősödik a szél; a szél tépáz ← vkit; micsoda szél van!; a szél végigseper az utcán; (átvitt értelemben) megfordult a szelek járása v. más szelek fújnak: mások a társadalmi viszonyok, körülmények; szélnek → szór; → foga van a szélnek; a hajó, a vitorla szelet → fog; felfogja a szelet; szelet → hever; szembe kapja a szelet; a széltől is óv vkit: minden ártalom ellen féltő gonddal óvja; széltől védett; széllel szemben v. szélnek háttal; versenyt fut, versenyre kel a széllel: nagyon gyorsan fut. Szóláshasonlat(ok): gyors, sebes, mint a szél: nagyon gyors; fut, rohan, vágtat, mint a szél: nagyon gyorsan f., r., v. Beszél a fákkal a bús őszi szél. (Petőfi Sándor) A szemfödelet rángatja hideg szél: Elhervad a rózsa, lehull a levél. (Vajda János) A hajó… a moholyi partok alatt két nap szelet hevert. (Tömörkény István) Künn tombolt a tavaszi szél. (Babits Mihály) A kezemet… kifújta a szél, s fel van cserepesedve. (Móricz Zsigmond) Kóbor kutyaként jár a szél. (József Attila)
2. Gyorsan, nagy erővel mozgó tárgynak, dolognak, személynek a mozgásával, ill. robbanással keltett légáramlat. (átvitt értelemben, népies) Nagy széllel jár, jön, megy: nagy sebbel-lobbal j., j., m., (átvitt értelemben) nagy szelet csap, üt, ver: nagy sebbel-lobbal, hűhóval csinál vmit, nagy feltűnést kelt. Akna szele érte. A robogó vonat szele majdnem elsodorta. Az ütés nem talált, csak a szele érte. Merre oly nagy széllel, Ambrus gazda? (Petőfi Sándor) Pallos a kezében s nagy fejű buzogány, Minek a szelétől csakúgy dűlt a pogány. (Arany János) Még azok a törökök is leugrálnak a falról, akiket az ágyúnak csak a szele ért. (Gárdonyi Géza)
3. (átvitt értelemben, választékos) <Állandósult kapcsolatokban:> vminek bekövetkeztét előre jelző v. bizonytalan hír, tünet, jelenség. A foradalom szele; eljut vminek a szele vhova; szele jár vminek; vmilyen szelek fújnak vki felől; → rossz szél fúj vki felől; a veszedelem első szelére; hallotta a szelét vminek; szelét veszi: titkon megsejti, megtudja. Ütött is elég zajt a pribolyi konferencia… Még a vármegyeházba is eljutott a szele. (Mikszáth Kálmán)
4. (költői) Az események folyamatának, természetes fejlődésének, változásának ereje, sodra. A sors, az elmúlás szele; az új idők szele: a kor követelése, szelleme. Érintsen bár a hervadás szele, | …lényednek szebb fele, A szellem élni fog. (Arany János) Új szelek nyögetik az ős magyar fákat, Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat. (Ady Endre)
5. (szépítő, eufemisztikus kifejezésként) A belekben az emésztés során keletkező s a végbélen át távozó gáz. Bántja a szél; mennek tőle a szelek. Bizonyos ételek szeleket okoznak. Az íródeák…ebéd után táncba viszi a mátkáját, aki is a tánc közben örömiben… egy kis szelet talált bocsátani. (Mikes Kelemen) Mert szűk, tekergős útja volt a szélnek, Kitörve, hangot adni kénytelen. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
6. (ritka, régies) A légzéskor ki-be áramló levegő; lélegzet, szusz, lehelet. Királyi széke kárpít | zsinórival beléje fojtom a | szelet. (Katona József)
7. (népies) Sűrített levegő, mely nyomásával v. áramlásával bizonyos feltételek között munkát tud végezni. Kiment a szél a labdából, a kerékpár tömlőjéből.
8. (ritka, költői) Vmely zárt helyiségben levő s a helyiség megnyitásakor kiáramló levegő. S a kriptáknak fagyos szelétől Borsódznak minden tagjaim. (Csokonai Vitéz Mihály)
9. (átvitt értelemben, népies) Szélütés, szélhűdés. Szél éri: múló v. maradandó bénulás(oka)t, ill. halált okozó agyszélhűdés éri; → megüti a szél; szél ütötte. Valért…a szél ölte meg. A szívét érte. (Tömörkény István) Szája elferdült, mintha a szél ütötte volna meg. (Hunyady Sándor)
Szólás(ok): (bizalmas, néha tréfás) a szél verje össze a bokáját: akasszák, kössék fel; tudja, honnan fúj a szél: tudja, milyen indító oka van annak, hogy vki így v. úgy beszél; szélnek bocsát, ereszt vkit: úgy bocsátja el, hogy további sorsával mit sem törődik; (tréfás, bizalmas) csapja a szelet vkinek: hevesen udvarol neki; kifogja a szelet vkinek a vitorlájából: kisajátítja vkinek a politikai céljait v. jelszavait, s ezzel elhódítja tőle híveit; ld. még köpönyeg, láb. Közmondás(ok): (bizalmas, tréfás) Szél ellen v. széllel szemben nem lehet pisálni: erős hatalommal, elsöprő túlerővel eleve reménytelen szembeszállni. Ki szelet vet, vihart arat: az ellentétek szándékos kiélezése azt is bajba sodorja, aki a szenvedélyeket felszította.
Szóösszetétel(ek): 1. széláramlat; szélellenző; szélernyő; szélfigyelő; szélforgatag; szélforgó; szélgyorsaság; szélhajtó; széljós; szélkamra; szélkapu; szélkazán; szélkemence; szélkergető; széllámpa; széllyuk; szélmérés; szélmoraj; szélmotolla; szélmutató; szélnyomás; szélparipa; szélpárna; szélpuska; szélrendszer; szélsüvöltés; szélszekrény; szélszünet; széltérkép; szélzúgás; 2. alszél; ellenszél; előszél; felszél; forgószél; hátszél; oldalszél; utószél.
szelecske.
