szelíd
szelíd [ë v. e] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan <személy>, akinek értelmi és érzelmi élete mentes a szélsőséges, indulatos kitörésektől, durvaságtól, erőszakosságtól; engedékeny, barátságosan nyájas, béketűrő. Szelíd ember, feleség, gyermek. Szóláshasonlat(ok): szelíd, mint a → bárány v. mint a → galamb. Szép és szelíd vagy és sok száz között Választanom ha kéne nem vehetnék Testvéremül kedvesbet, mint te vagy. (Vörösmarty Mihály) Igen, a lány mind, ha vad, ha szelíd, | szégyellős volt. Szégyeltek valamit, | amiről nem tehettek. (Szabó Lőrinc) || a. Ilyen emberre valló, ill. ilyen embertől származó <külső, megnyilvánulás, magatartás>. Szelíd arc, szem; szelíd kedély, lelkület; szelíd bánásmód; szelíden bánik, beszél vele; szelíden mosolyog. Szelíd kézzel simogatta a gyermeket. Használd a napokat, s ami jelen vagyon, Forró szívvel öleld, s a szerelem szelíd Érzésit ki ne zárd, míg fiatal korod Boldog csillaga tündököl. (Berzsenyi Dániel) Mekcsey köszönt… Dobó szelídre változott hangon szólt utána: – Pista… (Gárdonyi Géza) Itt suhog közöttünk…, szelíd és titkos mosollyal. (Karinthy Frigyes) Olyan szelíden bánt már vele, mint egy beteggel. (Móricz Zsigmond)
2. Nem támadó természetű, nem vad, nem ártalmas, félénk <állat>. Szelíd kutya. A bárány szelíd állat. Az őzek kíváncsian kandikálnak ki az erdőszéleken… félénkek, szelídek. (Mikszáth Kálmán) || a. Olyan <háziállat v. háznál tartott állat>, amely magához közel engedi az embert, hozzászokott, hogy fogdossák, simogassák; kezes. De szelíd ez a macska! Van egy szelíd tyúkja, amely a tenyeréből eszik. A törpe papagáj olyan szelíd, hogy idegennek is a vállára száll.
3. Emberi beavatkozással tenyésző, termő; nemesített <növény, gyümölcs>. Szelíd alma, gyümölcs, körte. Tegyétek szelídekké a fáknak vad termését. (Csokonai Vitéz Mihály)
4. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Olyan <tárgy, jelenség, benyomás, élmény>, amely kellemesen, nyugtatóan hat. Szelíd hangok, színek; a szelíd est, hold, szellő; szelíd kék ég. Kertemre szelíden Az estve leszáll. (Kölcsey Ferenc) A folyó oly símán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, hogy a nap sugára Megbotoljék habjai fodrába. (Petőfi Sándor) A napfényes mezőkről, a sűrű nádasokról, a szelíd és halk folyóvizekről mit tudnak ők…? Nekik legföljebb ilyenekről ha a föllegek beszélnek… (Tömörkény István) Már három napja itt áll a csokor, De csak ma vettem észre a szelíd Virágok tiszta, jó lehelletét. (Tóth Árpád)
5. (átvitt értelemben, választékos) Enyhe lejtésű <terep>. Szelíd lejtő; szelíden emelkedő domb, hegyoldal; szelíden halmos vidék. E domb szelíd emelkedéssel egy fennsíkot képez. (Jókai Mór) Lassan ballagtak hazafelé a Tábor utca szelíden ereszkedő lankáján. (Kosztolányi Dezső)
6. (átvitt értelemben, kissé választékos) Szélsőségektől mentes, kellemes, enyhe, nem zord <éghajlat, hőmérséklet, időjárás>. Májusi, tavaszi szelíd meleg; szelíd tél; szelíd éghajlatú vidék.
7. (átvitt értelemben, választékos) Olyan <idő, időszak>, amelyben nem adódnak bántó, kellemetlen élmények, viszontagságok; csendes, nyugalmas. Szelídebb évek. Csak még a szép búcsúra jusson Egy kis szelíd idő… (Tóth Árpád) Török, tatár, tót, román kavarog | e szívben, mely e multnak már adósa | szelíd jövővel – mai magyarok! (József Attila)
8. (választékos) Olyan <érzés, érzelem>, amelyet nem az indulat ereje v. a végletek jellemeznek, hanem a higgadtság, mélység és állandóság. Szelíd öröm, szerelem, szeretet. || a. (választékos) Ilyen érzésen alapuló; gyengéd <emberi kapcsolat, viszony>. A szelíd kötelék, mellyel egykor az élet kettőtöket összefűze, szétszakíttatott? (Eötvös József)
Szólás(ok): ld. húr.
