szembe [1]
szembe [1] [ë-e] határozószó, névutó és igekötő
I. határozószó
1. Olyan helyzetbe, olyan irányba, hogy arca, elülső oldala, iránya a beszélő v. a szóban forgó személy felé fordul. Állítsd oda szembe azt a szekrényt. A szél szembe fúj. Legfeljebb egy kis ökölharc lesz a dologból, ha a két férfi szembe kaphatja egymást. (Jókai Mór) Nevetve, dudorászva futott ajtót nyitni. De az már szembe nyílt, s belépett rajta egy rendőr. (Mikszáth Kálmán) Szembe csapatok jöttek a futballpályáról: meztelen lábszárak és meztelen mellek. (Babits Mihály) || a. (nyomatékos határozóként) Szemtől szembe: arccal teljesen az ismert, a szóban forgó személy felé irányulva és hozzá közeledve. A két fél végre szemtől szembe került. || b. (átvitt értelemben, ritka) Ilyen irányban, támadásra, ellenállásra készülő v. alkalmas helyzetben; támadó szándékkal. Fogadák [a rablók] a rémült szaladókat szembe. (Arany János)
2. <Mondást jelentő igével kapcs.:> a szóban forgó személyhez intézve szavait, jelenlétében, füle hallatára. Vkinek szembe megmondja az igazat. Szembe dicsér mindenkit, de nem őszinte. Ejnye, mi a fene lelt engem, hogy szembe dicsérek? (Petőfi Sándor) Emlékezem, mikor voltam olyan gyenge, Hogy az igazmondást nem birám el szembe. (Arany János) || a. (nyomatékos határozóként) Szemtől szembe: <mondást jelentő igével kapcs.:> leplezés, szépítés nélkül a szóban forgó személyhez intézve a szót. Szemtől szembe megmondja neki az igazat. Egyszer szemtől szembe „vén hóbortosnak” nevezte. (Jókai Mór) Egy hercegnek szemtől szembe azt merte mondani: „impertinens ember”. (Mikszáth Kálmán)
II. névutó (előtte v. utána álló, -val, -vel ragos szóval v. a vele határozószóval kapcs. azzal együtt értve) A szóban forgó személy, tárgy v. dolog mozgásának irányával v. helyzetével ellenkező irányba. Szembe a széllel. Ide állítsd a szekrényt, vele szembe akaszd a tükröt. Hang után ők, szembe széllel, Fény után ők, födve éjjel, Mennek óvást, mennek árnyon. (Arany János) Még sem ment vele egyenesen szembe… (Gyulai Pál) Futott a könnyű futókocsi az alföldi pusztán, szembe a leáldozó nappal. (Móricz Zsigmond)
III. (névutószerűen) Szemtől szembe: <nyomatékos alakként, előtte v. utána álló -val, -vel ragos névszóval v. a vele határozószóval kapcs., azzal együtt értve;> arccal a -val, -vel ragos névszóval, ill. a vele határozószóval jelölt személy felé fordult helyzetbe. Szemtől szembe került ellenségével.
IV. igekötő
A. <Az ige jelentését módosító szerepére nézve ld. a szembe- igekötős címszavakat, kül. igéket.>
B. <Önállósítva, szembe- igekötős igét tartalmazó eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként v. megelőző közlésbeli szembe- igekötős ige nyomósításaként, a szóban forgó igével egyértékű.> [Szembeszállt a szüleivel?] – Szembe [= szembeszállt] bizony.
V. (mondatszó-ként) <Állandósult szókapcsolatokban, rendsz. az egymással szemközt való elhelyezkedésre felszólító mondatban.> (szójárás) Szembe rózsám v. (ritka) babám v. szívem, ha szeretsz!: <tréfásan, nőnek:> a) ülj velem szembe és nézz a szemembe!; b) (de jó, hogy) veled (magával) szemben ülök!; c) álljunk szemközt és nézzünk egymás szemébe!; d) fordulj arccal felém! Szembe rózsám, ha szeretsz, Ha nem szeretsz, elmehetsz. (népköltés)
