szemlél
szemlél [ë v. e] tárgyas ige -t, -jen [ë]
1. (választékos) Figyelmesen, elmerülve hosszasan néz, vizsgál vmit, vkit. Eltűnődve szemléli az írást. Leplembe burkolva könyökömre dűlök, Kanócom pislogó lángjait szemlélem. (Berzsenyi Dániel) Én udvarunkon… Húztam meg magamat. S némán szemléltem a szárnyokat próbáló Kis gólyafiakat. (Petőfi Sándor) [Nők.] Ha varrtok, vagy vajat mértek, | kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel… | fölkacagok az örömtől, hogy vagytok. (Kosztolányi Dezső) || a. (ritka, régies) Szemlél vmit: szemlét tart vmi, vkik fölött. Lajos… | Most Budán székelve, éjt napot eggyé tesz | …Tart tanácsot, ír, vagy csapatokat szemlél. (Arany János)
2. (régies, irodalmi nyelvben) Lát, néz vmit, vki(ke)t. Sírt bennem a lélek, hogy a pazarlást | szemléltem. (Katona József) Hej, de mit szemlélek ott? | Ember az, vagy morzsalék? (Vörösmarty Mihály)
Igekötős igék: átszemlél; megszemlél; végigszemlél.
szemlélés; szemlélhető; szemlél.
