szeplő
szeplő [e] főnév -t, -je [e]
1. <Főleg fiatalabb személy bőrén> napsütés hatására a bőrfesték helyi lerakódása következtében keletkező apró barnássárga v. vöröses folt, ill. ilyen apró foltok csoportja, tömege. → Kihányja a szeplő (az arcát); → fecskét látok, szeplőt hányok. Néhány szeplő van az orra körül. Egészen ellepte a szeplő. Minden nyáron kijön a szeplő az arcán. Tele van szeplővel a karja. Tíz évi házas állapotban – Már azt is tudjuk, hogy szeplője hány van [feleségünknek]. (Madách Imre) Bőre színe átlátszó, szeplőre hajlamos. (Karinthy Frigyes) A szeplőket el lehet púderezni, a számat majd szépen kiigazítom rúzzsal. (Gelléri Andor Endre) || a. (elavult, irodalmi nyelvben) A vérkeringés zavarai következtében az emberi bőrön keletkező, hamar elmúló nagyobb folt. Kiveri a halálos szeplő v. kiverik a halál szeplői: ijedtében v. halálfélelmében a hullafolthoz hasonló foltok jelennek meg az arcán. Arcát a halál szeplői verték ki. (Jókai Mór) Sápadt arcán kiütődött a düh szeplője. (Mikszáth Kálmán)
2. (átvitt értelemben, ritka) <Állaton, növényen v. vmely tárgyon> kisebb színes petty v. pettyek tömege. Szeplők a levélen; szeplőkkel tarkázott madártojás. Majd tiszta fehér mént, kin nem vala szeplő, Kantár soha nem tört, nem nyűgöze gyeplő… kivezettek. (Arany János) Volt egy fajta ilyenféle [szivar] a gróf gyűjteményében; valami világos színű, sárga szeplőkkel. (Jókai Mór)
3. (átvitt értelemben, választékos) Vkinek a becsületén, tisztességén v. a jó hírén esett folt, vki számára kisebb, megbélyegző erkölcsi hiba. (régies) Szeplő nélkül való: szeplőtlen. Szeplő esett a becsületén. Ép erkölcsén Semmi csorba, semmi szeplő. (Arany János) A szégyen, gyalázat Szeplőit el nem viselném. (Vajda János) || a. (választékos) <Vmely műben, alkotásban, teljesítményben> kisebb, jelentéktelen hiba. A versben ezek már inkább csak szeplők, mint valódi hibát.
szeplőcske.
