szépség
szépség főnév -et, -e [ë, e]
1 A szép (kül. I. 1–4, III, IV) melléknévvel kifejezett tulajdonság; a szép. Emberi, költői, lelki, művészi, természeti szépség; csodálatos, mesterkélt, természetes szépség. Ez az épület szépségben vetekszik a kastéllyal. Új szépségeket veszünk észre a műben. Nem tud betelni ennyi szépséggel. A csuda szépségeket Alkotó kéz rajzolja. (Berzsenyi Dániel) Soha még épület nem hatott annyira Malinkára, mint ez a vén fészek, pedig ugyancsak nem volt rajta semmi szépség. (Mikszáth Kálmán) A palota tetejéről tündér szépségben játszik a Fekete-tenger haragos zöld tükrének végtelene. (Eötvös Károly) || a. Kül. vkinek, főként nőnek ilyen tulajdonsága. Asszonyi, férfias, leányos, női szépség; a női szépség hidegsége ←. Ifjúság és szépség varázsa egyesült benne. A szépség múlandó. A szépség nem tart örökké. A kis Zsuzsinak igen fösvényen osztogatták a szépséget. (Mikes Kelemen) Szépsége üres, mint a halottaké, bitorolt szépség, álarc. (Karinthy Frigyes) || b. (filozófia) <Esztétikai kategóriaként:> a szép (III. 1a) Gonosz, hűvös szépségek felé | Száguld az Illés szekere. (Ady Endre) Vár engem a messzi szépség | szűz kikötője! (József Attila) || c. (többes számban is) Vkinek, vminek szép (mi)volta, állapota, tulajdonsága; vkit, vmit széppé tevő vonás(ok). Az asszony, a férfi, a gyermek, a leány, a nő szépsége; alakjának, arcának, bőrének, hajának, szemének, termetének szépsége; a paripa, a páva szépsége, az ékszer, a gyöngy, a kelme, a ruha szépsége; a film, a kép, a regény, a szobor, a vers szépsége; az ének, a madárdal, a magyar nyelv, a színek szépsége; beszédének, hangjának, kiejtésének szépsége; a ház, a lakás szépsége; a búza, a gyümölcs, a termés szépsége; az erdő, a mező, a táj, a természet, a vidék, szépsége; hazánk szépségei, a hajnal, a tavasz, az ősz szépsége; a játék, a verseny szépsége; az álom, az élet, az emlék, a jövő szépsége; a jellem, a lélek szépsége. A táj teljes szépségében tárult fel előttünk. A rózsák teljes szépségükben pompáztak. Szépségét fokozta ízléses öltözködése. Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségétül. (Petőfi Sándor) Egy idegen hajóssal találkozott, aki a sarkvidék csodálatos szépségeiről beszélt. (Ambrus Zoltán) Szerelemről beszélt, és a holdsütött tenger szépségét magyarázta. (Hunyady Sándor)
2. Szép dolog, tárgy, jelenség. Mennyi szépség van a világon! Sok szépség van a természetben. Sok szépséget láttam életemben Víg borzadással jártam el [= jártam be] a görög | Szépségek és a római nagy világ Pompás maradványait. (Csokonai Vitéz Mihály) [Hazám.] Az öt világrész nagy terűletén| Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, | Ahány a szépség gazdag kebelén. (Petőfi Sándor) Előre, magyar proletárok. | Ami csak szépség s ami reménység, | Mind ti vagytok a Tisza körül. (Ady Endre) Csupa szépség közt és gyönyörben járván | mégis csak arra fogsz gondolni gyáván: | ez a sok szépség mind mire való? (Babits Mihály)
3. (kissé választékos) Feltűnően szép (I, I. 1) személy, kül. nő. Angyali, híres, hódító, igazi, igéző szépség; barna, fekete szépség; → muzeális szépség. Valóságos szépség ez a kislány! Hogy megváltozott e híres szépség, két év alatt. (Gyulai Pál) Mint igazi szepesi szépségnek: frufrui is voltak Vilmácskának. (Krúdy Gyula)
Szóösszetétel(ek): szépségápoló; szépségfolt, szépségvonal.
szépségű.
