szerelmes
szerelmes [e-e-e] melléknév és főnév
I. melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan <személy>, aki szerelmet (1) érez vki iránt. Szerelmes diák, ifjú, leányka; szerelmes vkibe; a bolondulásig, fülig, halálosan, őrülten szerelmes vkibe; szerelmes a szakácsnő: elsózta az ételt, aki főzte. Szerelmes volt… a legény fülig. (Vas Gereben) Egész életemben ugyanilyen módon voltam szerelmes… rettenetesen túlbecsültem a nőt, akit szerelemre kiválasztottam. (Móricz Zsigmond)
2. Szerelemmel (1) teli <szív, lélek, érzés>. A szerelmes szív mindent megbocsát. Oly szerelmes érzés | csillámla kedves könnyeidben. (Katona József) Amerre Marci járt, volt harang szólása, | Sok szerelmes szívnek hangos dobogása. (Petőfi Sándor) Szerelmes lelkem kilehelve, | Éloa! szép neved sóhajtom. (Komjáthy Jenő) || a. Szerelemre (1) valló, szerelmet sugárzó, szerelmet éreztető. Szerelmes pillantás. Szerelmes szavakat suttogott a lány fülébe. || b. Szerelembe ejtő. Régmult virágok illata Bódít szerelmesen. (Ady Endre)
3. Szerelemmel (1) kapcsolatos, rá vonatkozó, vele foglalkozó. Szerelmes gondolatok, órák; szerelmes történet, vers. Munkácson szerelmes levelek írása által enyhíteném nyomorúságomat. (Kazinczy Ferenc) Ezen időben írta Heliodór… az első szerelmes könyvet. (Katona József) Híres költőnő lett. Szép, furcsa szerelmes verseket ír. (Kaffka Margit) || a. (film, színház) Szerelmes szerep: olyan sz., amelyben a színész szerelmest (II. 1) játszik. || b. Szerelmes színész: ilyen szerepeket játszó sz.
4. Könnyen szerelemre lobbanó, gyulladó. Szerelmes természetű.
5. (rendsz. állítmányi haszn.) Vmihez rendkívüli vonzalommal, szeretettel ragaszkodó, vmit rendkívül szerető, kedvelő. Szerelmes a szakmájába; szerelmes az irodalomba. A boldogtalan annyira szerelmes volt a csizmába, hogy abban akart másvilágra menni. (Vas Gereben) Az én apám… beszél nekem egy szép jövőről Szerelmesen. (Ady Endre)
6. (régies) Nagy szeretettel szeretett <személy>. Szerelmes gyermeked lesz gyászos árvává. (Csokonai Vitéz Mihály) Jaj, szerelmes öcsém, boldogtalan Endre! (Arany János) Hát az én szerelmes uramról hallott-e valamit kegyelmed? (Gárdonyi Géza)
7. (régies) Nagy szeretetből fakadó, eredő; nagy szeretetre valló. Szilágyi | Örzsébet | Levelét megirta; Szerelmes Könyével Azt is telesirta. (Arany János) Kicsi országom… Tied vagyok én nagy haragomban, Nagy hűtlenségében, szerelmes gondban Szomorúan magyar. (Ady Endre)
II. főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. Vki iránt szerelmet (1) érző személy. Boldog, boldogtalan szerelmes. Minden szerelmes felteszi, hogy az ő sebének oka a szépség. (Csokonai Vitéz Mihály) Ez régi dalja a szerelemeseknek: Azt tartja mind, hogy ő fedezte fel A szenvedélyt. (Madách Imre) Tabódy Endre… más volt, izgalmas, heves, fiatal. Követelő szerelmes. (Kaffka Margit) || a. A szerelmesek: két személy, akik egymásba szerelmesek, v. akik nagy szerelemben együtt élnek. A szerelmesek végre egymáséi lettek. A szerelmesek boldogan élnek otthonukban. || b. Az, aki v. (ritka) ami iránt szerelmet érzünk. Végre elvette szerelmesét. Szerelmeséhez mindig hű maradt. Ki menti meg szivem szerelmesét? (Vörösmarty Mihály) Rab szíveink örök szerelmese. A nagy világ minket hiába hív! (József Attila)
2. (film, színház, elavulóban) Az a színész, aki a fiatal szerelmes férfi szerepét szokta alakítani. Az első szerelmes fizetése akkor 30 bankó forint [volt]. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): hősszerelmes.
szerelmesít; szerelmesség, szerelmű.
