szerző [ë v. e] főnév és melléknév
1. Olyan személy, aki vmit kigondol, létrehoz, okoz; vminek az alkotója, létrehozója, okozója. → Értelmi szerző; a csíny, a tréfa szerzője. Sok baj szerzője volt már ez a gyerek! A puccs értelmi szerzőjét elfogták. Kiálts fel, te nyílt seb, bosszuért az égre, Hogy kegyetlen szerződ meglakoljon végre. (Arany János) A gyermekek egyike szép, magas homlokú ifjú, kiben… aligha ismerne öccsére, a csodák szerzőjére. (Jókai Mór)
2. Írásmű, zenemű alkotója, író v. zeneszerző. Színpadi szerző: a) drámaíró; b) vmely bemutatott színdarab írója; a költemény, a könyv, az opera, a regény, a szimfónia, a tanulmány szerzője. Parasztdarabot mutattak be. A szerző a vidékről fölhozatta a főpróbára Kati nénit,… hogy a népviselet hűségét ellenőrizze. (Kosztolányi Dezső) A mű címét, nem szerzője nevét figyeltem. (Szabó Lőrinc)
3. (régies, költői) Honunk szerzői, ill. szerzője: a honfoglaló magyarok, ill. fejedelmük, Árpád. Honunk szerzője, diadalmas Árpád. (Arany János)
4. (főként összetételben) Az a személy, aki más részére szerez (1–5) vkit, vmit; közvetítő, ügynök. Ő volt ennek a házasságnak a szerzője.
5. (néha gúnyos) Vagyongyűjtő, harácsoló, kapzsi személy. Nagy szerző volt egész életében. Mindenki tudja, hogy… Adalbert gróf nagy. „szerző”. Az unokaöccsei pedig nagy „költők”. Így vannak jól felosztva a szerepek. (Jókai Mór) Derék ember, de nagy uzsorás, hirtelen szerző. (Tolnai Lajos)
1. (ritka) Vmit okozó, létrehozó, előidéző. Örömet szerző hír. Nem minden bajnak közöttünk ők a szerző okai. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
2. (népies) Olyan, aki vmit (főleg házasságot) közvetít. A szerző asszony feleséget ajánlott neki.
Szóösszetétel(ek): 1. szerzőkészség; szerzőtárs; 2. cselédszerző; dalszerző; helyszerző; hírszerző; honszerző; társszerző; üzletszerző; versszerző; zeneszerző.