szesz
szesz [e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. (vegyi ipar) Színtelen, csípős ízű és szagú, folyékony szerves vegyület, amely cellulóz, keményítő v. cukor tartalmú anyagok erjedésekor keletkezik; az idegrendszerre bénító (részegítő), mérgező hatású; fertőtlenítő és oldó anyagok, valamint szeszes italok készítésére használják; alkohol. Égetett, finomított, ipari, nyers, szintetikus, tiszta, tömény szesz; szeszben felold vmit; szeszt finomít, fokol, főz; szeszt gyártanak. A tiszta szesz felszínre tör, kiválik, S a rothadó elem seprőbe mállik. (Arany László) || a. Ebből több-kevesebb mennyiséget tartalmazó folyadék. Szesszel dörzsölte be fájós lábát. A borbély szesszel permetez, rizsporral hint meg. (Kosztolányi Dezső)
2. Szeszes ital. Erős szesz; → meggyullad benne a szesz. Mennyi szeszt fogyaszt évente a lakosság? Nem szabad szeszt innia. || a. Ennek hatása, ereje. Hamar megárt neki a szesz; a fejébe megy, száll a szesz. A szesz beszél belőle. Bort megissza magyar ember, Jól teszi, Okkal móddal meg nem árthat A szeszi [= szesze]. (Vörösmarty Mihály)
3. (átvitt értelemben, elavult, irodalmi nyelvben) Szeszély, kedv, mámor, hév. Mit használ, mikor az hadi Tisztesség szesze részegít? (Csokonai Vitéz Mihály) Midőn másoknak javokat kívánjuk, nem saját szeszeink szerint kell a mértéket venni. (Kölcsey Ferenc)
4. (tájszó) Vmilyen szesszel v. (ritka) vminek a szeszével: vminek az ürügyével; vminek az örve, színe alatt. Valami szesszel majd elvisszük. Azzal a szesszel ment oda, hogy… Az asszony… űrügyet keresvén, valami szesszel a szomszéd szobába ment. (Vas Gereben)
Szóösszetétel(ek): 1. szeszadó; szeszáru; szeszegyedárusítás; szeszfogyasztás; szeszgyártás; szeszital; szeszlakk; szeszláng; szeszlepárlás; szeszmentes; szeszmérés; szeszmonopólium; 2. borszesz; burgonyaszesz; faszesz; hajszesz; légszesz; szalmiákszesz.
