szeszély
szeszély [e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. Váratlan, furcsa ötlet, kívánság v. megmagyarázhatatlan elhatározás. Hirtelen, különös szeszély; asszonyi szeszély. Csak szeszély volt tőle. Nehéz ember: csupa szeszély. Ez csak olyan női szeszély. Minden szeszélyét teljesíti vkinek. [Vilma kisasszony] haragos, durcás, mérges; az idő nem változóbb, mint szeszélyei. (Vörösmarty Mihály) Miért esett éppen Homolaira a királynő választása? Talán csak asszonyi szeszély volt az egész. (Krúdy Gyula) Egyikük nagygazdalány, aki csak szeszélyből kapál, a másik szegény lány, akinek kenyere a kapa. (Móricz Zsigmond) || a. (ritka, irodalmi nyelvben) Változékony kedély(állapot), amely külső hatásokra nagyon érzékeny, és könnyen hajlik szélsőségekre; érzelmi ingatagság, kedélyhullámzás, csapongó természet. Eltapodtam hívságos szeszélyben Szived szerelmét háladatlan én. (Vörösmarty Mihály) A nőt ne mondd örök szeszélynek, Érzelme hűbb, mint férfié. (Gyulai Pál) || b. (régies, irodalmi nyelvben) Kedv, hangulat. Megint szokott szeszélyedben vagy… Midőn komolyság volna ép helyén. (Madách Imre) A fejedelem… rendkívüli jó szeszélybe látszott… jőni. (Jókai Mór)
2. (átvitt értelemben) Hirtelen változás. Az időjárás szeszélyei. Nyár és kikelet van, a tavasznak, nyárnak Szeszélyei nélkűl. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): nőiszeszély.
szeszélyű.
