szid
szid tárgyas ige -tam, -ott, -jon
<Vkit a háta mögött v. vmit> elégedetlenségének, nemtetszésének kifejezéseként, csak a hibákat kiemelve, olykor erős, éles hangon bírál; csepül. Szidja a közlekedést. Nekem ne szidja a közállapotokat! Szidjam a világot, végzetet: Hogy vadállat az emberek fele? (Tompa Mihály) || a. Vkit felháborodásában, felindulásában, haragjában szemtől szembe éles hangon durva, goromba szavakkal illet; erősen, durván korhol. Vminek szid vkit. vmely becsmérlő, sértő, gyalázó szóval illeti. Hitvány gazembernek szidta. Szóláshasonlat(ok): szidja, mint a → bokrot. Most akadt emberre, aki megtanítja: Máskor hogy gyalázza a magyart s hogy szidja. (Arany János) Folyton hibát talált munkájukban, visszadobta nekik többször, szidta őket, mint a bokrot. (Kosztolányi Dezső)
Igekötős igék: agyonszid; kiszid; leszid; megszid; összeszid.
szidó; szidott.
