szinte
szinte [e] határozószó és kötőszó
I. határozószó
1. (rendsz. mellékhangsúlyos v. hangsúlytalan szóként) Kevés híján; csaknem, majdnem; nem sok hiányzik hozzá, hogy… szinte elvesz [2] ←. A nagy fájdalomtól szinte elájult. Szinte mindennap találkoztak. Szinte olyan, mint tíz évvel ezelőtt volt. Szinte selyemnek látszik. [A Tisza.] Síma tükrén a piros sugárok (Mint megannyi tündér) táncot jártak, Szinte hallott lépteik csengése, Mint parányi sarkantyúk pengése. (Petőfi Sándor) Rövid fekete szakálla szinte benőtte az arcát, úgy hogy csak a szeme kerülete meg az orra maradt ki belőle. (Gárdonyi Géza) Szinte keserű, dacos örömem telt a szenvedésben. (Kaffka Margit)
2. (következményeként kifejezett fokozás nyomósítására) Akkorát emelt v. (úgy) megemelte magát, hogy szinte megrokkant bele. Úgy sírt, hogy szinte megszakadt a szíve. Úgy megverte, hogy szinte porzott.
3. (elavult) Nem szinte: nem egészen. Csilár. – Csekély ajándokért nagy köszönet. Szabolcs. – Nem szinte. Amit szívesség adott, | Azt hálaszó meg nem fizetheti. (Vörösmarty Mihály)
II. kötőszó (főhangsúlyos szóként) (népies, régies) Szintén (1), úgyszintén, is. A király megállott, az urak is szinte. (Arany János) A másik nő… szinte fiatal leány volt. (Mikszáth Kálmán)
