szintén
szintén kötőszó és határozószó
I. kötőszó (főhangsúlyos szóként) A szóban forgó személyhez, tárgyhoz, dologhoz, cselekvéshez, állapothoz hasonlóan; ugyancsak, hasonlóképpen, éppúgy; is. Szintén zenész ←. Kitértem a meghívás elől, testvérem szintén otthon maradt. [Itt tegnap esett az eső.] – Nálunk szintén. Feri is ott volt, Pista szintén. Eldobá a kámzsát… Sisakját, vas üngét szintén levetette. (Arany János) Ki látott már olyat? – dohogott az orrán keresztül, mely szintén meg volt karcolva, – tigriseket alkalmazni szobacicának? (Mikszáth Kálmán) Keze piszkos volt s körme, melyet… hosszúra növesztett és befelé görbített, szintén. (Kosztolányi Dezső)
II. határozószó (mellékhangsúlyos v. hangsúlytalan szóként) (népies, régies) Majdnem, csaknem, úgyszólván; szinte. Bezzeg nem busultak ám az ősi hazában, Szintén eltörődtek az evés-ivásban. (Arany János) E gazdag parthie már szintén az oltárig vezetett. (Szigligeti Ede)
Szóösszetétel(ek): úgyszintén.
