szintén

Teljes szövegű keresés

szintén kötőszó és határozószó
I. kötőszó (főhangsúlyos szóként) A szóban forgó személyhez, tárgyhoz, dologhoz, cselekvéshez, állapothoz hasonlóan; ugyancsak, hasonlóképpen, éppúgy; is. Szintén zenész . Kitértem a meghívás elől, testvérem szintén otthon maradt. [Itt tegnap esett az eső.] – Nálunk szintén. Feri is ott volt, Pista szintén.  Eldobá a kámzsát… Sisakját, vas üngét szintén levetette. (Arany János) Ki látott már olyat? – dohogott az orrán keresztül, mely szintén meg volt karcolva, – tigriseket alkalmazni szobacicának? (Mikszáth Kálmán) Keze piszkos volt s körme, melyet… hosszúra növesztett és befelé görbített, szintén. (Kosztolányi Dezső)
II. határozószó (mellékhangsúlyos v. hangsúlytalan szóként) (népies, régies) Majdnem, csaknem, úgyszólván; szinte.  Bezzeg nem busultak ám az ősi hazában, Szintén eltörődtek az evés-ivásban. (Arany János) E gazdag parthie már szintén az oltárig vezetett. (Szigligeti Ede)
Szóösszetétel(ek): úgyszintén.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem