szög [2]
szög [2] főnév -et, -e [e, e]
1. (mértan) Két egymást metsző sík v. két közös pontból kiinduló félegyenes által alkotott alakzat. → Egyenes szög; → kiegészítő szög; → kihajlószög; → külső szög; → megfelelő szög(ek); a szög csúcsa, foka, szára; szöget alkot, szerkeszt. || a. Az ezt alkotó két sík v. egyenes elhajlásának számokkal, fokokkal kifejezhető mértéke. Az iránytól 15 fokos szögben eltért.
2. Ugyanabból a pontból, helyzetből kiinduló két valóságos v. képzelt egyenesnek, iránynak egymástól való eltérése. → Depressziós szög; → látási szög. Az út éles szögben elválik. || a. Térköz, amelyet vmely közös, meghatározott pont felé tartó mozgási irány s egy másik, valóságos v. képzelt egyenes határoz meg. Rossz volt a szög, a lövés a kapu mellé ment. Éles szögből kapura lő. Földünk mind hegyesebb szög alatt fordítja keletnek A pontot, hol az én pusztai kis lakom áll. (Arany János)
3. (ritka, költői) Vminek vhonnan kiemelkedő, előreugró része. S már-már kezemben volt a biztos párkány, A szikla martnak egy éles szöge. (Arany János)
4. (népies, régies) Szöglet, sarok, zug. S e szigetnek egy szögében, | Mint egy Rousseau Ermenonvillében, | Ember és polgár leszek. (Csokonai Vitéz Mihály) Minden szöget, minden zugot Úgy lel, miképen megszokott. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): 1. szögcsúcs; szögfok; szögmérés; szögtorzulás; szögtükör; 2. arcszög; csúcsszög; derékszög; ferdeszög; hajlásszög; háromszög; hatszög; hegyesszög; hétszög; lapszög; látószög; mellékszög; négyszög; nézőszög; nyolcszög; ötszög; pótszög; siklószög; síkszög; sokszög; szemszög; tompaszög; törésszög; váltószög.
szögű.
