szokatlan
szokatlan melléknév -ul, -abb
1. Olyan, amihez vki nem szokott hozzá, ami számára rendkívüli, előtte kevéssé ismert, amit csak most kezd megismerni. A szokatlan terep nagy nehézségei. Még szokatlan neki az iskolába járás. A szokatlan táplálék megfeküdte a gyomrát. Miklós pedig indult a szokatlan útra. (Arany János) Horváth … színesen tudott beszélni … olyan dolgokról, amik távoliak vagy szokatlanok voltak nekünk. (Kaffka Margit) Mindnyájuknak megülte a szívét a szokatlan vállalkozás. (Móricz Zsigmond)
2. A (meg)szokottól eltérő, eddig még nem tapasztalt, különös, különleges. Szokatlan hevességgel védekezik. Szokatlan hangon beszélt vele. Berki szokottat imád. Nekem az kecses, ami szokatlan. (Kazinczy Ferenc) Szokatlan zavar és gyámoltalanság vett rajta erőt. (Mikszáth Kálmán) Annyira megdöbben, hogy csak ámul, szemléli a szokatlan látványt. (Kosztolányi Dezső)
3. Olyan, ami vmely közösség gyakorlata, ízlése szerint nem szokásos; idegenszerű; különös benyomást keltő. Szokatlan módon; szokatlan viselet; szokatlan kiejtéssel beszél. Sok csudásat láttunk már mi … Új és szokatlan dolgokat. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) A pattogó rügyeknek ritmusára Lelkem szokatlan dallal válaszol. (Juhász Gyula) || a. Olyan, ami az általános tapasztalatnak v. vmely törvényszerűségnek ellentmond. Szokatlan hideg, hőség, égi jelenség, meleg. Mely szokatlan fény ömöl rám? (Vörösmarty Mihály) Szeme szokatlan lángot lövell. (Arany János)
4. (régies, irodalmi nyelvben) Vmihez hozzá nem szokott, gyakorlatlan. S midőn itt szokatlan szemmel körülnéze, Kevés lett az árviz szilaj örömére. (Vörösmarty Mihály) A fiatalság, mely harcra szokatlan … Tör, ront, szalad, ugrál, ida-oda gázol. (Arany János)
szokatlanság.
