szónok
szónok főnév -ot, -a
1. Az a személy, aki vmely alkalomkor beszédet (6) mond, szónoklatot tart. Alkalmi szónok; az ünnepély szónoka. Ki lesz a szónok? Felkérték szónoknak. A szónokot számosan üdvözlik. Halljuk a szónokot! S a bérelt szónok, minden jobb kebelt Méltán bántó dicsérő szót emelt. (Tompa Mihály) A szónok heves beszédben ostorozta az országot vezető hatalmasságokat. (Nagy Lajos)
2. Az a személy, aki rendsz. hivatásánál fogva v. foglalkozásával kapcsolatban beszédeket szokott tartani, ill. aki vmilyen mértékben ért az ékesszólás elméletéhez és gyakorlatához, kül. aki szónoklatok írásának és előadásának kiváló értője, művésze. Egyházi, parlamenti, politikai szónok; gyenge, kiváló szónok; a város híres szónoka. Kossuth egyike volt a legkiválóbb szónokoknak. Lesz költő, szónok, vezér, És tudomány, mely eget ér; … Mert még neked virulnod kell, o hon, A szellemek kincsével gazdagon. (Vörösmarty Mihály) Az első szónok, aki a világszabadságot emlegette … magyarul, az Kossuth Lajos volt Szegeden. (Juhász Gyula) Caesart sohasem látták a fórumon viasztáblával a kezében, hogy feljegyezze nagy szónokok beszédeit, melyekből a retorika örök érvényű szabályait elsajátíthatja minden … törekvő fiatalember. (Karinthy Frigyes)
Szóösszetétel(ek): díszszónok; hitszónok; hordószónok; népszónok; vezérszónok.
