tabu
tabu főnév -t, -ja
1. (néprajz, történettudomány) <Természeti életmódot élő ún. primitív népeknél> vallási tilalom, amelynek értelmében egy bizonyos tárgyat v. növényt, állatot, személyt v. helyet érinteni, ill. vele érintkezni v. oda belépni tilos. Tabu alá esik. || a. Az ilyen babonás hittel összefüggő tilalom alá eső tárgy, személy. Ez tabu! || b. (nyelvtudomány) Vmely szó, név kimondására vonatkozó vallásos tilalom. Nyelvi tabu. A régi zsidóknál tabu tiltotta Jehova nevének kiejtését. || c. (nyelvtudomány) Az ilyen tilalom alá eső szó, név. A voguloknál tabu volt a medve neve.
2. (átvitt értelemben, bizalmas, rosszalló, gúnyos) Az a személy, tárgy, akihez, amelyhez nyúlni nem szabad, mert birtokosa, gazdája, hozzátartozója haragszik érte. Az ő íróasztala, töltőtolla tabu. Mást megverhetnek, de az ő gyereke tabu! || a. (átvitt értelemben, ritka, bizalmas, gúnyos) Az a személy, akit nem szabad v. nem tanácsos bírálni, bántani. Hjah, ez az ember tabu! Ne bántsd! Az ő Petőfijük… sohasem volt más, csak tabu, akire szent tisztelettel kell nézni s esküdni rá. (Móricz Zsigmond)
