teljesség
teljesség [tejjesség v. teljesség] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
1. Vminek teljes, egész, hiánytalan, tökéletes volta, állapota. (irodalmi nyelvben) Az élet teljessége: az egész élet minden vonatkozása, jó és rossz oldala együtt; tudásának teljessége; a maga teljességében: a maga teljes összefüggésében, teljes egészében. A teljesség kedvéért említ meg vmit. A felsorolás, a kimutatás teljessége megkívánja, hogy… Szívem teljességéből írok, mert a szívre akarok munkálni. (Kármán József) Szerző… konkrét teljességében igyekszik fölfogni minden tárgyát. (Csengery Antal) || a. (vallásügy) Az idők teljessége: <a Biblia szerint> a) az az idő, amikor a próféták jövendölésének beteljesüléseként a Messiás megszületik; b) az utolsó ítélet, a világ vége. Az Úr… midőn az idők teljessége eljő, az együgyűt teszi bölccsé. (Jókai Mór)
2. Teljességgel: <erősen nyomósító szó, főleg tagadó értelmű szavak és kifejezések mellett:> egyáltalán, teljesen. Teljességgel elégtelen; teljességgel nem szép. Teljességgel nem tudom rávenni. Teljességgel megtagad minden kérést. Nehéz minden esztendőben 12 holnappal a vállamat terhelni, és a házasságtól messze, vagy teljességgel elesni. (Mikes Kelemen) A benyomás, melyet Szász Károly révén Dantéról szerezhetünk, teljességgel téves. (Babits Mihály) Bertiékhez akart egy kicsit átlépni, mert odahaza már teljességgel nem bírt maradni. (Móricz Zsigmond)
teljességi.
