tőke [1]
tőke [1] [e] főnév tőkét, tőkéje [e]
1. (népies) Kidöntött, kivágott fának a talajban maradó része a gyökerek nélkül; egészben v. széthasogatva tüzelőnek való. Tőkét ás; kitermeli a tőkét; tőkéval tüzel. || a. (ritka) Ennek a földből kiálló darabja; tönk (1). [A hajót] soha semmi baj… nem érte, sem zátonyon nem akadt, sem tőkére nem ment. (Jókai Mór) || b. Vastagabb fa törzséből levágott, rendsz. henger alakú, tömör rész, amelyen különféle munkafolyamatokat végeznek; tönk (3). Favágó, húsvágó tőke; a csizmadia, a mészáros tőkéje. Aprítja a gallyfát… a tőkén, rövid nyelű baltával. (Gárdonyi Géza) Középen egy nagy üllő, nagy fekete tőkén. (Móricz Zsigmond) || c. (régies) A vérpad tönkje. Fejem tőkére szánva mondom A spártaiakról amit akarok. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
2. Szőlőtőke. Tőkét → dönt. Erősebb, magasabb művelésű tőkéken 15–20 hajtás is lehet. Lehajlok egy tőkéhez, meg akarom nézni, hogy hány fürt. (Gárdonyi Géza) [Szőlőhegy télen.] Mikor jön már a tavasz és a nyár? | a fosztott tőke álmodozva vár. (Babits Mihály)
3. (növénytan) Évelő növényeknek föld alatti, kitelelő, a szaporodás céljait is szolgáló része, hajtása (rhizoma).
4. (átvitt értelemben, régies, költői) Ostoba, durva, érzéketlen, nehézkes ember, tuskó (4). Oh, te tőke, Még sem ösmersz? (Vörösmarty Mihály)
Szóösszetétel(ek): 1. tőkebütüzés; tőkefa; tőkehasogatás; tőkehasogató; 2. szőlőtőke; vágótőke.
