tőr [1]
tőr [1] főnév -t, -ök, (-e) [je]
1. Két-, három- v. négyélű rövid, könnyű szúró fegyver. Tőrt döf vkibe; tőrt ránt vkire; tőrt → élesít; tőrrel leszúr vkit; tőrrel szíven döf vkit. A radványi sötét erdőben | Halva találták Bárczi Benőt. | Hosszu hegyes tőr ifju szivében. (Arany János) Paripái nyihognak… Szügyeikben tőrt keze forgat. (Arany János) Vaszilij világra született, odakint a harcmezőn… szürke egyenruhában, puskával a hátán, oldalán tőrrel. (Karinthy Frigyes) || a. Díszül, jelvényül használt ilyen fegyver hüvelyével együtt. Némely fegyvernem tisztjei tőrt viselnek.
2. (átvitt értelemben, választékos) <Néhány állandósult szókapcsolatban a hirtelen ható, mély lelki fájdalom jelképeként.> A fájdalom (éles) tőre; a szenvedés tőre; tőrt döf vkinek a szívébe: nagy fájdalmat okoz; → megforgatja vkinek a szívében a tőrt. Ön egy mártír anya… hét tőrrel szívében. (Kosztolányi Dezső)
3. (sport) <Vívósportban> kb. 1 m hosszú, négyzetes keresztmetszetű, könnyű, hajlékony fegyver; pengéje végén gömb van a sérülések elhárítására. Tőrje az ellenfél karján ült. Jól kezeli, használja a tőrt. Földhöz vágta tőrét. || a. (sport, bizalmas) Tőrvívás. Tőrben indult. Női tőrben harmadik lett.
4. (hajózás) <Szakadt v. sérült kötél összeerősítésénél> a kötél pászmáinak átbújtatásához ill. rés készítéséhez haszn. rövid, hegyes végű, T alakú vaspálca.
Szóösszetétel(ek): 1. tőrcsapat; tőrhüvely; tőrmarkolat; 2. párbajtőr; vadásztőr; vítőr; vívótőr.
