tornác
tornác főnév -ot, -a
1. Falusi háznak, kúriának rendsz. a bejáratnál levő, folyosóhoz hasonló, fedett külső része; az udvar v. kert felé eső oldala oszlopos és nyitott. Boltíves tornác. A tornác karfájára könyökölt. Naphosszat elüldögélt a tornácon. Üljünk ki a tornácra. No gyere be a hűvösre, öcsém, ide a tornác elé. (Gárdonyi Géza) Ölembe kulcsolt kézzel… ülök néha a tornácban; délutáni csendes harangszó bong felém. (Kaffka Margit) A tornácon ebédeltünk. Árnyas zug ez a tornác, a ház két szárnyának szögletében. (Nagy Lajos)
2. (irodalmi nyelvben) Épület bejáratánál levő helyiség, előcsarnok; verandaszerű előtér. A királyok tornáciban tolongnak, ácsorognak. (Csokonai Vitéz Mihály) Ott sétált… úti köpönyegben az állomás tornácán. (Gárdonyi Géza) Egy nyári vendéglő tornácán tünődöm | egyedül az éjben. (Kosztolányi Dezső) || a. (vallásügy) A pokol tornáca: <a katolikus vallás tanítása szerint> az a hely, ahol az ószövetségi szent életű emberek lelkei a Krisztus által való megváltásra várakoztak.
Szóösszetétel(ek): tornácajtó; tornácbejárat; tornáckapu; tornácküszöb; tornáclépcső; tornácoszlop.
tornácos.
