te [1]
te [1] [të] névmás és főnév
I. névmás, személynévmás egyes szám 2. sz.; tárgyként: téged [ë] v. (népies, bizalmas) tégedet [ë-e]; határozóként a megfelelő személyragos határozószókat használjuk: általad, benned stb. Nyomatékos alakja gyak. te magad v. magad, (ritka, irodalmi nyelvben) tenmagad, ld. maga [1].
I. (alanyként, tárgyként és megszólításként)
1. Az a beszélő szempontjából tekintett személy, akihez a beszélő bizalmas, ún. tegező beszédben beszél; a névmásilag jelölt, bizalmasan, tegezve megszólított személy: <a) egészen bizalmas viszonyban általánosan; b) gyermekkel szemben; c) zártkörű közösségekben bizalmas és nem bizalmas beszédben egyaránt; d) falun férfiak részéről leányokkal és a fiatalabb v. a beszélővel nagyjában egykorú asszonyokkal szemben; e) imában azzal szemben, akihez imádkozik vki>. Te vagy az én legkedvesebb barátom. Éppen téged vártalak. Én, éhenkórász, rímelő apostol, | a mélyből a magasba epedek fel | és látlak téged [fiam], biztosan a földön, | fehér villába, hófehér ebekkel. (Kosztolányi Dezső) Kínt kéjjé olvasztva erőt ki adna, ha nem Te nekünk? (Babits Mihály)
2. (erős érzelmi hangsúllyal) <Megszólításként, indulatos beszédben, durva ráförmedés, elutasítás, megvetés kifejezésére, olyan személlyel szemben is, akit egyébként magázni, önözni szokott a beszélő; rendsz. más szidalmazó szókkal, esetleg személynek mondott állatkergető szókkal kapcsolatban.> Te piszok! Csiba te! Ó te boldogtalan nyomorék, te világ zsiványa, te! (Móricz Zsigmond)
3. (népies, bizalmas v. tréfás) Az az állat, <indulatos beszédben> az az élettelen dolog, amelyhez beszél vki. Bodri, téged nem hívtalak. A kalapáccsal a kezére ütött. Dühösen elhajította a kalapácsot: Téged se veszlek a kezembe többet! || a. (költői) <Rendsz. megszemélyesítésben:> az a tárgy, elvont dolog, amelyhez beszél, amelyet megszólít a költő. Megpendítem, régi lantom, Megpendítem húrjaid. Már régóta vagy te nálam, Sokat szóltál… megpróbálom, Tudnál-e még valamit? (Petőfi Sándor) Én téged köszöntelek, Te, a beteg Emberiségnek orvosa, jövendő! (Petőfi Sándor)
Használata:
a) <Névmással v. főnévvel megjelölt, ill. a szövegkörnyezetből v. a beszédhelyzetből odaérthető személlyel v. személyekkel szembeállítva, az egyes számú 2. személy kiemelésére.> Te már beiratkoztál az iskolába, ő még nem. Vagy te, vagy én, ketten nem lehetünk ott. Ha te úgy ←, én is úgy. Én nem vagyok te. Te is velünk jössz. Nem téged hívtalak. Ördög bújjék az uradba, Te pedig menj a pokolba. (Petőfi Sándor) Mit én nem egészen dicstelenűl kezdék Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel. (Petőfi Sándor) [Az én menyasszonyom] Álljon előmbe izzó, forró nyárban: „Téged szeretlek, te vagy, akit vártam.” (Ady Endre) Harminchat fokos lázban égek mindig | s te nem ápolsz, anyám. (József Attila) –a1 <Ugyanilyen helyzetben, rendsz. az állásfoglalást magyarázó, megokoló értelmezővel v. jelzői mellékmondattal.> Ő hordhat ilyen ruhát, de te, aki még iskolába jársz, nem.
b) <Szembeállítás nélkül, a figyelemnek a megszólítottra való erősebb ráirányításául v. érzelmileg erősen színezett mondatban.> Téged nem kell félteni. Mit tudhatsz te erről? Bánod is te, hogy mi lesz velem Úgy tudsz nevetni, mint egy medve. – Hallottál te valaha medvét nevetni? (Mikszáth Kálmán) –b1 [të v. te] <Nyomatékos megszólításként, egészen bizalmas viszonyban levők között főként vmely hirtelen támadt terv, ötlet, közlés bevezetésére.> Te, gyerünk egyet úszni! Te, mit szólnál hozzá, ha… Te, hallottad? Nősül a Gyuszi. Te, van egy üveg jó konyakom is. Parancsolsz? (Ambrus Zoltán) –b2 [të v. te] <A megszólítottnak nyomatékos jelöléseként, rendsz. utána következő, ritkábban megelőző minősítéssel v. megnevezéssel, főleg érzelmi mondatban.> Te drága! Te édes! Te gyáva! Te Péter! Péter te! Te gyerek! Mit tettél, te szerencsétlen! Laci te, Hallod-e? Jer ide! (Petőfi Sándor) Te asszony, hozz egy kulacs bort, meg azt a fehér cipót, azzal a sonkával! (Jókai Mór) Nem szégyenled magadat, te ember! Hogy van szemed a szemembe nézni! (Mikszáth Kálmán) Édes apám üjjík [= üljön] ide, – Jó van no, te tücsök, te. (Móricz Zsigmond) Mari. Tudni akarod, mit tudok? Feri. Mondd meg, te béka! (Móricz Zsigmond) –b3 [të] <Értelmezővel v. jelzői mellékmondattal, amely megokolja v. magyarázza a mondatban kifejezett állásfoglalást.> Te, a szakember ne tudnád? Te, aki mindig szorgalmasan dolgoztál, igazán megérdemled a nyugalmat. –b4 [të v. te] <Állathoz szólva, főleg kedveskedő híváskor v. indulatos elkergetéskor, ill. tereléskor.> Riska te! Csiba te! A kutya… torkából hosszú, félelmetes vonyítás tör elő… Mihály…, az eb felé hajított egy göröngyöt. – Csiba te, Mocskos! (Tömörkény István) Hé Bojtos, hé Büszke, tüled te. (Bródy Sándor) –b5 [të v. te] (népies v. költői) <Állathoz intézett kedveskedő beszéd bevezetésére.> [A méh románca.] Te bohó kis állat! | Lelsz te rózsát Nem egyet, ha’ százat. (Arany János) –b6 [të v. te] (népies) <Indulatos beszédben, élettelen tárgy megszólításaként.> Na, te szemtelen, – kiált rá [Zsuzsi] egyszerre a mosogató rongyra. (Móricz Zsigmond) –b7 [të v. te] (költői) <Közösség, élettelen tárgy, elvont dolog megszólításaként, főleg lírai költeményben, patetikus hangnemben.> Mit nekem te zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája! (Petőfi Sándor) Miért vagy oly kevély, te palota?… S te kis kunyhó a magas palota Szomszédságában, mért szerénykedel? (Petőfi Sándor) Te nagy város, csupán öt percig Álljon ürítetlen a bor Dús asztalán dús nábobidnak. (Ady Endre) Ó, szerelmes, mámoros május, te. Szép vagy te mostan is, ámde akkor szebb voltál. (Krúdy Gyula) –b8 [të v. te] <A névmási érték bizonyos fokú háttérbe szorulásával, figyelmeztetésként, meglepődés, megütközés kifejezéseként haszn. állandósult szókapcsolatban:> – Ne te ne! –b9 [të v. te] Te jó Isten!: <felkiáltás, csodálkozás, meglepetés v. enyhébb ijedség kifejezéseként.>
Megjegyzés: a tárgyul szolgáló téged(et) alakot alanyi ragozású igealak mellett az említett esetekben kívül általában kitesszük, valahányszor az ige alakjából v. a beszédhelyzetből nem világlik ki a tárgy nyelvtani személye. Téged ott nem várnak. Arany csal s ostor kerget tégedet A zsarnokért megvíni, szolganép. (Petőfi Sándor)
II. (birtokos jelzőként, -d ragos birtokszó előtt, rendsz. megelőző határozott névelővel)
1. A veled <mint megszólítottal> meghatározott kapcsolatban levő; az <a személy, dolog>, aki, ami a tiéd, aki, ami hozzád tartozik. Ez a te bőröndöd. A te fiad mikor vizsgázik?
2. (rendsz. mellékhangsúlyos szóként) (elavult) <Formálissá vált birtokos szerkezetben a birtokviszony jelentéstartalmának háttérbe szorulásával, csak néhány udvarias megszólításként és megnevezésként használt állandósult szókapcsolatban:> te kegyelmed: kegyelmed (1); te nagyságod: nagyságod (1. nagyság 5). Uram! miféle tréfákkal mulat te kegyelmed! (Móricz Zsigmond)
Használata:
a) <Birtokos jelzőként v. más mondatrészként álló főnévvel, főnévi névmással v. -é jelű főnévvel szembeállítva v. a beszédhelyzetből odaérthető személlyel v. személyekkel szemben, az egyes számú 2. személyű birtokos kiemelésére.> A te házad nagyobb, mint a szomszédé (a szomszéd háza). A te apád öregebb, mint az enyém. A te fiad lett az első, nem Pista. Jól készítsd, paraszt, az útat, Mert hisz a te lovad vontat. (Petőfi Sándor) Megeshetik, a te puskaporod fogy el előbb. (Mikszáth Kálmán) A te szívedet serte védi, Az én belsőm fekély, galád. (Ady Endre) –a1 (határozott névelő nélkül) (ritka, népies) Te dolgod: nem avatkozom bele, ám lásd, hogy mit csinálsz; te bajod: engem nem érdekel a te bajod, lásd, hogy segítesz magadon. Manci (bejön s egy ideig nevetve, hallgatva néz Jóskára): Én is itt vagyok. Jóska (felnéz): Jó van. Te bajod. (Móricz Zsigmond)
b) <Szembeállítás nélkül, a megszólítottnak mint birtokosnak némi kiemelésével, néha az elutasítás, lekicsinylés hangulati értékével; gyak. fölöslegesen is, különösebb szerep nélkül.> Na, a te fiad ugyan megjárta! Ne haragudj, – rebegte elérzékenyülten, – hogy megsértettelek. – Meg biz a macskát. Adok is én a te sértéseidre valamit. (Mikszáth Kálmán) Márciusi Nap nagy a te hatalmad. (Ady Endre) –b1 (határozott névelő nélkül) (választékos) Márciusi Nap,… Csodatevőn szép te megérkezésed. (Ady Endre)
II. [të v. te] főnév <Rendsz. csak ezekben az állandósult szókapcsolatokban:> tenek szólít vkit: tegezi; tevel fogad vkit: mindjárt a „te” bizalmas megszólítást használja. Ki szólítja őt Jankónak, te-nek, magyarul? (Mikszáth Kálmán) Nóra röpködő szívességgel fogadott. Én mingyárt te-nek szólítottam, s ez még inkább megörvendeztette. (Gárdonyi Géza)
III. [të] (régies) Te s tu: pertu (I–III), te-tu. Mit magázzuk, mit önözzük mi egymást!? Legyünk te s tu. (Szigligeti Ede) Kért, Legyünk mi eztán te s tu cimborák. (Vajda János) Hohó, ismerem a fajtátokat, – sugá a fülembe halk kacagással, bizalmas testura fordítva a beszédet. (Mikszáth Kálmán)
Szóösszetétel(ek): tealád; tealattad; tealólad; teáltalad; tebeléd; tebelőled; tebenned; teeléd; teellened; teelőled; teelőtted; teér(et)ted; tefeléd; tefeletted; tefelőled; teföléd; tefölötted; tefölüled; tehelyetted; tehozzád; teirántad; tekívüled; teköréd; tekörötted; tekörüled; tekörülötted; teközéd; teköz(öt)ted; teközüled; temelléd; temelletted; temellőled; temiattad; temögéd; temögötted; temögüled; tenálad; teneked; tenélküled; terád; terajtad; tereád; terólad; teszerinted; tetőled; teutánad; tevégetted; teveled.
