tehát
tehát [ë] kötőszó és határozószó (hangsúlytalan v. mellékhangsúlyos helyzetben, a mondat élén v. belsejében, a nyomatéktalan v. mellékhangsúlyos kezdő rész, esetleg az ige után)
I. kötőszó <Következtető mondat kapcsoló szavaként.>
1. Ahogy az előbb mondottakból ésszerűen következik; következésképpen; ezért (III), azért (III. 3), ennélfogva. Gondolkodom, tehát vagyok. Más valaki tette, tehát nem ő a bűnös. Hibás az állítás, tehát hibás a belőle levont következtetés is. A bevétel 45 000 Ft, a kiadás 44 500 Ft, tehát a maradvány (v. a maradvány tehát) 500 Ft. Öcséd örökségét, jól van, elfogadom, S rá te vagy a legméltóbb, tehát neked adom. (Arany János) Pegazusom még most szépen leszállít, De ha tovább sarkantyuzom, le-vet: Jobb lesz tehát gyalog sétálnom addig, Hol hősem első nyikkanása hallik. (Arany János) Az én férjem kereskedő, tehát én se lehetek holmi főcseléd. (Ambrus Zoltán)
2. <A beszélő, az író szubjektív következtetésében:> ahogy a körülményekből, a helyzetből látom (látjuk, látszik). Fájnak az ízületeim, tehát eső lesz. Tegnap láttam Pistát a színházban, tehát nem beteg, mint hittem. Ott volt Zoltay… még szakállt se visel, tehát nőtlen. (Gárdonyi Géza) || a. <Párbeszédben; a beszélő társ megelőző szavaiból következtetve;> akkor, nos. Megmondhatom, amit gondolok? Szabadon?… Hogyne! Hisz ez a mi titkos ülésünknek az első programpontja. – Tehát, ha kérhetek valamit, akkor egy csókot kérek. (Ambrus Zoltán) || b. <Nagyobb szövegösszefüggésre v. a beszédhelyzetre támaszkodó használatban, mellékmondatban, rendsz. közvetlenül az alárendelő kötőszó után.> Hogy tehát félreértés ne legyen köztünk, szabatosan összefoglalom az elhangzottakat. Ha tehát azt hinné valaki, hogy ez az ügy magától rendbe jön, az téved.
3. <Találgató következtetésben, rendsz. a végső következtetés előtt.> Lehet biz az, hogy a vadász. Igaz azonban, hogy… ha ő volna, lehetetlen, hogy ne gyanakodnék, mert az arcom az, a termetem is az, mosolyom, szemem, hangom, mind az – tehát mégse a vadász. (Mikszáth Kálmán)
4. <Az előzmény olyan okot tartalmaz, amelyből a következmény, ill. következtetés (tény, követelmény) megokolható:> ez okból; ezért. Esik a hó, tehát hócipőt kell húzni. Az új főnök nagyon pedáns, tehát jó lesz pontosan bejárni. Csend volt körös-körül, semmi gyanús jel sehonnan. Most tehát visszament [a róka] a lyukhoz, és sajátságos hangot hallatott. (Mikszáth Kálmán) Pálházi úr Alexandriából igen óhajtaná az önnel való találkozást. Ne méltóztassék tehát mostanában elhagyni Közép-Európát. (Krúdy Gyula)
5. <Az előbb elhangzottakra visszatérve, azt is érzékeltetve, hogy a beszélő közben levonta a következtetést.> De hát beszéljünk arról, ami a fő; tehát nem szándékozol hozzánk csatlakozni. Az álomvilágból íme ön előlépett, nem elzárt kastélyban fog többé élni, hanem az élet kellős közepében. Tehát színésznő akar lenni? (Krúdy Gyula)
6. <Vmely gondolatmenet lényeges részére való visszatérésben, a lényeget szó szerint v. tartalom szerint röviden megismételve, kül. hosszabb kitérés után, a figyelmet fokozottabban a lényegre irányító szóként.> Füstös vityilló gunnyaszt egyedül Pusztaközépen, mint egy vén banya, Ki gombolyagba töpörödten ül… Füstös vityilló áll tehát, vagy ül, Vagy guggol, összetörped, zsugorog Sík pusztaságban, mélán, egyedül… (Arany János) A csősz… no, a vén csősz, mint rendesen, Távol serénykedik hivatalában, Horkolva lelkiösméretesen Valahol a vetések oldalában… Alszik tehát: álmában hortyogat… (Arany János)
II. határozószó (kötőszó-szerűen) (régies) <Különféle mellékmondattal kapcsolatos, főleg feltételes v. időhatározói mellékmondat után következő főmondatban, a kapcsolat hangsúlyozására.>
1. <Időhatározói mellékmondat után álló főmondatban; időben a mellékmondatbeli történés, folyamat után következő történésre, folyamatra utaló szóként:> akkor (hát); hát akkor. Minekutánna hosszú haját összetekerte [Armida], és annak pajkos hullámzását és kellemes helyhezeteit [= helyzeteit] elrontotta: tehát a rövidebbeket fürtökbe göndöríté, és virágokat hinte rájok. (Kisfaludy Sándor)
2. (ritka) <Feltételes mellékmondat után álló s következtetést tartalmazó főmondatban:> akkor, hát. A felséges szultán nem azért tette uradat Tatárország kánjává, hogy Erdélyben lakjék… Ha nem, tehát menjetek a magatok országába haza. (Jókai Mór)
3. (kissé ritka) <Okhatározói mellékmondat után álló s következtetést tartalmazó főmondatban:> azért hát, (így) hát. Mivel ritkán közlekedik a vonat, tehát sok a várakozó. Mivel kevesen tértek erre, tehát göcsörtös, járatlan vala. (Gvadányi József)
4. (ritka) <Célhatározói mellékmondat után következő főmondatban:> azért. Hogy visszaemlékeztesselek, hogyan történt a dolog, tehát a részleteket is elmondom. Hogy tudjad, hogy nem a leggonoszabb ember vagyok, tehát tekints alá és majd gonoszabbakra találsz. (Gvadányi József)
5. <Olyan állító v. kérdő mondat után, amely olyan feltételnek fogható fel, amelyből joggal lehetne vmit következtetni:> akkor (hát). Mikhál. Mi lelte húgomat? miért szalad | Előlem el – mint atyját, úgy szeret, | és mégis elfut – Gertrudis. Nem tudod miért? | Tehát miért kéredzkedél be hozzám? (Katona József)
III. (mondatszó-szerűen) <Egyszavas kérdésként, a beszélő partner felszólítására, hogy vonja le a következtetést, ill. mondja ki őszintén, amit tud v. gondol.> [Az ilyen dolgokban jobb volna bizonyos szempontokat még figyelembe venni.] – Tehát? Talán a mama kíván vissza? – kérdé. [Mari] tétovázón… – Nem, nem. – Tehát? (Mikszáth Kálmán)
