teli
teli [e] határozószó, igekötő, melléknév és főnév
I. határozószó
1. Tele (I. 1–5). Teli van a Duna, Tán még ki is szalad. (Petőfi Sándor) Egy bádogvödröt döntött fel, amely teli volt forró lúggal. (Hunyady Sándor)
2. (állítmányként) Teli van. Konyhánk már homállyal teli. (József Attila) Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?| – Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már! (Radnóti Miklós)
II. igekötő Tele (II).
III. melléknév telin v. telien [e-e], telibb [e]
1. Tele (III). „S zajt ütök itt, hogy hallja urad, hogy hallja hadunk is.” | Monda, s legott teli torkából ordítva kiáltott. (Vörösmarty Mihály) Telin, forrón, hirtelen Rád gondoltam. (Tóth Árpád)
2. (ritka) Telt (3) <szín>. S a forró sárga ragyogásban Minden vén tölgy egy víg, élő titán: Emeli barna karját Frissen az áldott égbe. A szent, illatos, teli kékbe. (Tóth Árpád)
3. (népies) Kövér, telt <arc, kép>. Ott Júdit asszony… bent [a sátorban], asztalánál, húga egy teli Képű menyecske, a bort mézeli. (Arany János)
IV. főnév -je [e]
1. (csak -be ragos alakban) Vminek a teljes állapota. (sport) Telibe megy: <tekejátékban> mind a kilenc álló bábra dob; telibe talál (vkit, vmit): <lövedék, repülő tárgy> a cél kellős közepébe találva nagy pusztítást visz véghez.
2. (személyragos alakban) (ritka, költői) Színültig levő edényben található anyag teljessége. Serleg telijéből most oltárra önte. (Arany János)
3. (átvitt értelemben) Vminek, főleg lelki tartalomnak, helyzetnek, állapotnak teljessége, legnagyobb foka, mértéke; telje. Hatalmom telijét im hát ma kiöntöm, | Etele öcsémet királyul köszöntöm. (Arany János) Így önte ki Lajos, hogy tudtára esett, | Szíve telijéből valami keveset. (Arany János) Most elmén…, java erejében, vidámságának telijében, szép szeretőjét itt kell hagyni. (Móricz Zsigmond)
Szóösszetétel(ek): életteli; örömteli.
