temető
temető [e-e] melléknév és főnév
I. melléknév (ritka) Olyan <személy, dolog>, aki, amely temet. A hőseit temető ország; a hun királyt temető harcosok.
II. főnév -t, -je [e] A halottak eltemetésére hatóságilag kijelölt, rendsz. elkerített terület. Temetőbe → kísér vkit: A temetőben → pihen. Koporsóját az egész község kikísérte a temetőbe. Ily késő éjszaka ki jár Ott kinn a temetőbe, egyedül, az ura sírjához. (Kosztolányi Dezső) A Duna csak folyt… | és nevetgéltek a habok felém. | Az idő árján úgy remegtek ők, | mint sírköves, dülöngő temetők. (József Attila) Enyhén emelkedő homokbucka a temető, sűrű akácfák közt bozót nőtte be. (Nagy Lajos) || a. (átvitt értelemben, választékos) Vminek a romlása, pusztulása, ill. az a hely, ahol ez bekövetkezik; sír. A Habsburgok királlyá választása a nemzeti függetlenség temetője lett. Hősvértől pirosúlt gyásztér sóhajtva köszöntlek, | Nemzeti nagylétünk [= nagyságunk] nagy temetője Mohács! (Kisfaludy Károly)
Szóösszetétel(ek): 1. temetőfal; temetőhely; temetőkapu; temetőkert; temetőőr; temetőváros; 2. dögtemető; köztemető.
temetői; temetőjű; temető.
