terc
terc [e v. ë] főnév -et, -e [ë, e]
1. (zene) <A hétfokú skálában> vmely hangtól rendsz. felfelé, ritk. lefelé számított harmadik hang. C-dúrban a „c” terce „e”, c-mollban „esz”; az „a” alsó terce „f”. A g-hez egy tercet énekel. || a. (zene) Két ilyen hang közti hangköz, ill. a két hang együttes hangzása. Kis terc: három félhangot v. egy nagy és egy kis szekundot magában foglaló hangköz; nagy terc: négy félhangot v. két nagy szekundot magában foglaló hangköz. A dallamot tercekben kíséri. Leüti a zongorán a c–e tercet. A darabot egy kis terccel magasabbra transzponálja. Mint édes szopránt búgó, méla tercek, Merengésem bánatosan kisér. (Tóth Árpád)
2. (játék) <Némely kártyajátékban> három egymás után következő értékű kártya ugyanabból a színből egy kézben. Tercem van. Bemond egy tercet. Az ezredes kalabriást [= kalábert] szokott játszani, és olyan mérges, harcias hangon mondta ki a terceket, kvartokat, mintha hadcsapatokat [= hadsereget] vezényelne. (Mikszáth Kálmán)
3. (sport) <Vívásban> a kardnak az a tartása, amikor a kardot tartó alkar a derékkal egy vonalban, a kard pedig a test síkjában az alkarral tompa szöget alkotva áll.
Szóösszetétel(ek): tercállás.
tercnyi.
