természet
természet [e-e] főnév -et, -e [ë, e] (rendsz. egyes számban)
1. A térbeli és időbeli lények, tárgyak összessége, a szerves és szervetlen világ a benne előforduló jelenségekkel együtt; mindaz, ami földünk törvényei szerint alakult, ill. alakul, terem. Élő természet: a) a szerves világ; b) (iskolai) ez mint általános iskolai tantárgy; c) (iskolai) ennek iskolai órája; d) (iskolai) a szerves világról szóló (tan)könyv; élettelen természet: a) a szervetlen világ; b) (iskolai) az mint általános iskolai tantárgy; c) (iskolai) ennek iskolai órája; d) (iskolai) a szervetlen világról szóló (tan)könyv; a természet erői, ismerete, jelenségei, rendje, törvényei, világa; a természet három országa; a természet leírása; tanulmányozza, vizsgálja a természetet. A művész utánozza a természetet. Ünnepre fordúlt a természet, ami Szép és jeles volt benne megjelent. (Vörösmarty Mihály) Légyen népszabadság Úr a földtekén… Vagy ha a világnak Eljött a vége már… Sújts le egy csapással minden életet, S alkoss új világot S új természetet. (Bajza József) Rettenetes égiháború keletkezett, mintha minden lázadoznék a természetben. (Mikszáth Kálmán)
2. Az emberi települést körülvevő fizikai, főleg növényi világ, földrajzi környezet; kül. az, ami a táj szépségét adja. A szabad természet; a természet könyve ←; a természet embere; a természet műhelye ←; a természet öle ←; a természet szeretete; a természet (tavaszi) → ébredése (téli álmából); a természet temploma ←; a szabad természetbe megy, menekül; élvezi, keresi, szereti a természetet. Ha megcsókolsz, ajkaimra Ajkadat szép lassan tedd, Föl ne keltsük álmából a Szendergő természetet. (Petőfi Sándor) A vén természet kialudta magát, és az ébredező hajnal rózsaszín pillákkal nézett be a táncterem ablakán. (Móricz Zsigmond)
3. (átvitt értelemben) A civilizációtól nem érintett ősi állapot, ill. ennek elképzelése mint a civilizált emberi társadalom ellentéte. A romlatlan természet. A romantikusok azt követelték, hogy térjünk vissza a természethez.
4. (átvitt értelemben) Az ember akaratától függetlenül érvényesülő alkotó és átalakító erő. (ritka, régies, választékos) A természet adóját lefizeti, lerója: meghal. A természet rendje → szerint; a játékos, jótékony, mostoha természet; természettől beléoltott tulajdonság; a természettől gazdagon megáldott ország. Mostohán bánt vele a természet. Hát azt a szép elmét… hiába adta volna-é a jóltévő természet? (Csokonai Vitéz Mihály) Az iskolákban nem tanulni, hiába, Ilyet…. a természet tanított tégedet. (Petőfi Sándor) Természettől jó tanítónak születve, önkéntelenül inkább tett húsz kérdést, mint hogy egyszer megmondjon valamit. (Móricz Zsigmond)
5. Vkinek v. vminek eredeti valósága, megjelenési látható formája. Természet után készült kép; természet után fest, rajzol; természetben mutat be vmit. Az aranyakat természetben kérem. (Tompa Mihály) Aki természetben látja a kis birtokot, az már a paradicsomon se fog csodálkozni, ha véletlenül odajut. (Mikszáth Kálmán)
6. Élőlénynek v. vmely dolognak életmódját, hatását, létét, működését alapvetően meghatározó eredeti hajlam, sajátosság, tulajdonság. A tőke belső természete; az ipar szociális természete; a termelés társadalmi természete; nem veszi be (→ bevesz) a természete; (rosszalló) kitör belőle a természet: valódi jelleme megmutatkozik; a dolog természetében rejlik: magától értetődik; kivetkőzik emberi természetéből: vadállatiassá válik; nem tagadja meg (→ megtagad) a természetét. A hízelgés ellenkezik a természetével. Az ember természeténél fogva gondolkodó lény. A farkas természete szerint ragadozó állat. Magyar vagyok. Természetem komoly, | Mint hegedűink első hangjai. (Petőfi Sándor) [Az] emberi természetnek egyik sajátossága, hogy… keresi a változatosságot. (Ambrus Zoltán) || a. Vkinek lelki, szellemi v. testi alkata. → Ábrándos természet; bátor, beteges, erős, érzéki természet; félénk, férfias, gyenge, haragos, heves, indulatos, jó, kemény, lobbanékony, makacs, nőies, nyájas természet; (népies) nagy természete van: a) akaratos, makacs; b) a nemi ösztön kielégítésére mohón, mértéktelen módon törekszik; nehéz természet: olyan személy, akivel sértődékenysége, szeszélyessége, indulatossága v. egyéb rossz tulajdonsága miatt nem könnyű együtt dolgozni, ill. megférni; nehéz ember; → rossz természet; (ritka) vas természete van: sok minden fáradalmat, viszonytagságot kibír, a betegségnek ellenáll; uralkodik rossz természetén: indulatát, szenvedélyét fékezni tudja. Arra alá Baranyában | Jó természet van a lányba. (népköltés) Felülkerekedik a gonoszabbik természetem. (Mikszáth Kálmán) Optimista természet volt. Öntudatának küszöbe alatt olyasmire számított, hogy valami remek hírrel kelti fel álmából a csengetés. (Hunyady Sándor) || b. Vkinek jellemező, állandó megrögzött szokása. A szokás második természet. Második természetévé → válik. A mi urunknak… természete a [= az], hogy kéretlen nem ád. (Mikes Kelemen) Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek, Természete már ez magyar embereknek. (Arany János)
7. (ritka) Vminek sajátosság, használhatóságának, kezelésének módja. Olyan az órám természete, csak akkor jár, ha fekszik. Kérdezgette tőlem az utalványok és cheque-ek természetét. (Mikszáth Kálmán)
8. Természetben: nem pénzben, hanem termékben, használati tárgyban. Természetben fizet; természetben élvez; természetben kap. A földadót természetben fizeti. A gazda az arató- és cséplőrészt természetben adta ki. Alig látom valószínűnek, hogy valaha pénzt kapott volna. Valahogy természetben kaphatott annyit, amennyit. (Móricz Zsigmond)
9. (népies, szépítő, eufemisztikus kifejezésként) A férfi ondója. Elment a természete: magömlése volt.
Szóösszetétel(ek): 1. természetátalakító; természetbölcsész; természetfelfogás; természetfestés; természethistória; természethívő; természethűség; természetismeret; természetkedvelő; természetkutatás; természetkutató; természetleíró; természetpusztító; természetszemlélet; természetszeretet; természettörténet; természetvizsgálat; természetvizsgáló; 2. alaptermészet; anyatermészet; birkatermészet; macskatermészet.
