tő [1]
tő [1] főnév tövet, töve [e, e]
1. A növénynek földben levő gyökeres része, amelyből a szár, a törzs kisarjad. Kitépi a tövét is. Tövén hagyta a kukoricát. Tőből kitépte a gyomot. Tőből kihúzza a kis növényt. A gazda maga vágja ki a kukoricaföldben maradt tövet szántás előtt. (Móricz Zsigmond) || a. A növény szárának, a fa törzsének, a bokor ágainak közvetlenül a föld feletti, legalsó része. Tőből kivágták. A fákat tőben kettéfűrészelték. Lovát egy bokor tövéhez kötötte. Ott fekszem egy nagy nyárfa tövébe, Mint a vadak erdő sűrűjébe. (népköltés) Nézd csak, az orgonák tövébe Mely kellő szagok lengnek. (Csokonai Vitéz Mihály) [A szamárkenyér] Hűs tövihez déli nap hevében Megpihenni tarka gyíkok térnek. (Petőfi Sándor) [Favágó.] Amott is vág egy s dörmög közben: | tövit töröm s a gallya jut. (József Attila) || b. A talajnak ehhez közel eső része. Leült a fa tövébe. A bokor tövében sok gomba nőtt. Káka tövén költ a ruca. (népköltés) Látom szerettimet, Együtt ülnek épen, Szőlőhegyünkön a Körtvefa tövében. (Lévay József) Összeaszott aggastyán… mozdulatlanul guggolt a fa tövében. (Karinthy Frigyes)
2. Hajnak, szőrnek szemölcsnek a bőr alatti, a bőr felszínéig terjedő része. Tőből leborotválja, tövig lenyírja vkinek a haját. Mi dolog az, hogy kigyelmed Bajuszát levágja tőbe? (Arany János) Szép szakállát tőből lenyírták. (Krúdy Gyula)
3. Növény ágának, gallyának, levél v. virág szárának az a része, amely a törzzsel, ill. az ággal, a gallyal van összenőve. Tőből levágja a hajtást. Az ág tövére állj, mert különben könnyen letörik.
4. Vmely kiálló testrésznek, végtagnak az a része, amely közvetlenül a test megfelelő részével van összekötve. A kéz töve. Tőből levágták a lábát. Az újságárus süketnéma… Ballábát tőbül levágták. (Kosztolányi Dezső) Hüj anyám, ennek maga kirángatta a töviből kezét-lábát. (Móricz Zsigmond) || a. <Embernek, állatnak a testén> az a tájék, amely vmely végtaggal, kiálló testrésszel közvetlenül érintkezik. A füle, az orra töve; megvakarja a haja tövét; → vakarja a füle tövét. Kellemetlen ábrázatot vágott ezekre a szavakra, s elkezdte a füle tövit vakarni. (Mikszáth Kálmán) Olyan lyukas keze volt, csupa gödör minden ujja töve. (Móricz Zsigmond)
5. Egy tőről (1) kisarjadt, rendsz. ültetett virágos növény. Csak a fehér virágú töveket hagyjuk meg. Az egészséges töveket átültetjük. Rózsa volnék, kit már kézben tart a gazda. De aki még azért a tövén van hagyva. (Mikszáth Kálmán) || a. jelzői használat(ban) (számjelzővel) A megadott számú tövet magában foglaló mennyiségű. Egy tő paszuly; tizenkét tő muskátli; tíz tő napraforgó. Harminc tő rózsát ültettek a kertbe.
6. (költői, régies) Szőlőtőke. Rideg Somló… benned nincs érzelem. Tőid levét hiába szeretem. (Vörösmarty Mihály) Hát e szőlőtőke… Az egyik fürt érik, a másik még egres [= éretlen, savanyú], Harmadik virágzik, egy tőn egy egész év. (Gyulai Pál)
7. Vmely természetes kiemelkedésnek, földből kiemelkedő v. vmely talajon álló tárgynak az a része, amely a talajhoz közel esik. A fal, a kerítés, az oszlop töve; (régies) tőből feldúl vmit: teljesen elpusztít vmit; tőből feldúlja a várat, a várost. Az ünnepre végigmeszelték a ház tövét. Az út egyenesen vezet a hegy tövétől a csúcsig. Elmondják,… Hogy telepedtek meg… a felhőkbe kelő nagy Mátra tövénél. (Vörösmarty Mihály) A szőlőhegy tövén a régi kocsma. (Juhász Gyula) || a. A talajnak ehhez közel eső része. A ház, a kerítés tövében; az akasztófa tövéből. A gyerekek napozni kiültek a kerítés tövébe. Két ifiu térdel, kezökben a lant. A kopja tövén… (Arany János) || b. Általában vmely helység v. vmely földrajzi hely közvetlen környéke. A vár, a város, az erdő tövében. Nyugszik a vad hűs forrás tövében. (Vörösmarty Mihály) Rozgonyi lakása… Kék erdő tövéből messze fehérellett. (Arany János)
8. Vmely használati tárgynak az a része, ahol kiálló hegye v. pengéje a tartóval, a nyelével érintkezik. A ceruza, a kés, a nyíl töve. Tövig kopott a ceruzám. Nem hagyom, míg beléjek tövig nem hatok, mint a nyíl, élesen. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Szívébe szaladt Tövig s megállt a kés. (Tóth Árpád)
9. (nyelvtudomány) A szónak az a része, amely a rag(ok), jel(ek), képző(k) leválasztása után megmarad. Abszolút tő: a szónak az a része, amelyet valamennyi rag, jel és képző leválasztása után kapunk, s amely a szó jelentésbeli alapjának hordozója (pl. a „kertészkedik” szó abszolút töve „kert”); viszonylagos tő: a szónak az a része, amelyet egy-egy rag, jel, képző leválasztása után kapunk (pl. a „kertészkedik” szó egyik viszonylagos szótöve: „kertészked-” a másik „kertész-”); egyalakú v. változatlan tő: (pl. hajó-k, hajó-ja, hajó-s); hangugrató tő: olyan tő, amelyben a ragozás, képzés során hangugratás történik; rövidebb v. csonkább tő; teljesebb tő: többalakú v. → változó tő. Azt sem tudja, hány tő szerint osztályozzák a főneveket. (Móricz Zsigmond)
Szóösszetétel(ek): 1. tőalak; tőlevél; tőszár; tőtávolság; tőváltozás; 2. búzatő; fartő; fültő; igető; kéztő; lábtő; nadálytő; orrtő; rózsatő; szótő; szőlőtő.
töves; tövű.
