történet
történet [e] főnév -et, -e [ë, e]
1. Megtörtént v. kitalált esemény, ill. vmely szempontból összetartozó események sorozata, élőszóval előadva v. írásba foglalva. Érdekes, izgalmas, szomorú történet; a történet szenvedő hőse. Elmondott egy régi történetet. Olvastam egy érdekes történetet. [Dobozy Mihály és hitvese.] Ezer ilyen történetek | Dúlták Árpád nemzetét. (Kisfaludy Sándor) || a. Vminek a története: az a folyamat, amelynek során vmi eljut első, kezdetleges állapotából végső v. mostani állapotába, ill. ennek élőszóval v. írásban való előadása. Egy család, élet, iskola, szerelem, találmány, város története; története van a dolognak: megértéséhez ismerni kell az események bizonyos kapcsolatát, láncolatát. Nagy története van…rabságának. Bíró uram benne a ludas. (Mikszáth Kálmán) Legbelül, a lelke mélyén hánytorog valami, talán egy egész élet története. (Nagy Lajos)
2. Történelem (1). Márványlapra tettüket… A történet Komoly szavú Múzsája vési fel. (Bajza József) Mi az emberiség története? vérfolyam. (Petőfi Sándor) Oh, a világ története Szomoru egy tanulmány. (Arany János)
3. (régies) Vaksors, véletlen. Kiki ott maradt hálásra, ahová őtet a történet ejtette. (Csokonai Vitéz Mihály) Menj, menj, hová a történet viszen! (Katona József) || a. (régies) Történetből, történettel v. történet szerint: történetesen. Jön elébb egy, aztán kettő, Mintha csak úgy történetből. (Arany János) Valóban magam sem sejthettem volna, ha szolgája történetből nem dadog. (Gyulai Pál)
Szóösszetétel(ek): 1. történetelőtti; történethű; történetóra; történettanár; 2. alkotmánytörténet; egyháztörténet; élettörténet; fejlődéstörténet; földtörténet; gazdaságtörténet; hangtörténet; helytörténet; írástörténet; irodalomtörténet; jogtörténet; kémtörténet; kortörténet; kórtörténet; kultúrtörténet; műtörténet; művelődéstörténet; művészettörténet; nyelvtörténet; őstörténet; párttörténet; szellemtörténet; társadalomtörténet; világtörténet; zenetörténet.
történetű.
