tova
tova határozószó és igekötő
I. határozószó. középfok → tovább, felső fok: (régies, irodalmi nyelvben) legtova, legtovább
1. (népies, irodalmi nyelvben) El <innen, ahol a beszélő v. a szóban forgó személy van>, messzebbre. Hajtsd el a birkákat tova a másik rétre. Engem is itt únnak – érzem, tova hínak. (Arany János) Az elefántok bőgése az. Jer tova, ha félsz hallani. (Jókai Mór) || a. (ritka) Nagy távolságra, messze távolra. Hogy értem ily tova bujdostál, szép tündér, szánlak. (Vörösmarty Mihály) Szolgái szétszáguldanak, Ország-szerint, tova. (Arany János)
2. (népies, régies, költői) Egy kissé távolabbi helyen; ott. Látjátok tova azt a fát? Legtova fenn bagoly áll. (Vörösmarty Mihály) Tova egy magaslaton… látott Boldizsár bá egy lovon ülő alakot. (Jókai Mór)
3. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Vmitől tova: <időben> messze (I. 5) vmitől. Kéjtül a kár nincs tova. (Arany János–Burns-fordítás)
4. (ritka) Ezentúl is jó ideig, még továbbra is. Tartson meg tova is bölcs szándékodban Apollon. (Vörösmarty Mihály)
5. (tájszó) <Távolságot, időtartamot, időpontot, számot, mennyiséget jelentő szó, kifejezés előtt:> körülbelül. Tova az útig; tova estig; tova éjfélkor; tova húsz-huszonöt.
6. Magas hangú határozószóval, olyan állandósult szókapcsolatokban, amelyek a többfelé irányulásnak v. az irány határozatlanságának kifejezésére használatosak: → ide s tova; se → té, se tova.
II. igekötő
A. <Az ige jelentését módosító szerepére nézve ld. a tova- igekötős címszavakat.>
B. (ritka) <Önállósítva, tova- igekötős igét tartalmazó eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként v. elhangzott állítás nyomósításaként, a szóban forgó igével egyértékű.> [Tovatűnt az álom?] – Tova [= igen, tovatűnt].
