tövis
tövis főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. Növényen (szárazon, levélen, termésen) levő kemény, hegyes, szúrós képződmény; tüske. A kaktusz, a rózsa tövise; a királydinnye, a szerbtövis tövise. Tövis ment a lábába. Kihúzta a tövist a sebből. Nézd a tövis szúr, és csíp a csalán, S a gyenge rózsa illatot lehel. (Berzsenyi Dániel) Aztán futottam, útat nem tekintve, Arcom, kezem tövistől vérezék. (Petőfi Sándor) || a. (növénytan) Szúrós hegyű kemény képződménnyé átalakult szár, levél v. gyökér. A galagonya, a kökény tövisei.
2. (népies) Olyan kórós szárú v. cserjeszerű növény, (kül. kiszáradt állapotban), amelyen tövisek vannak. Tövisből készült borona.
3. (tájszó) Szaruból való hasonló képződmény némely állat bőrén; tüske. A sündisznó tövise.
4. (átvitt értelemben, választékos) Vmely bántás, sérelem után vkiben visszamaradó fájó érzés, sértődöttség. A megalázás tövise; tövis maradt a lelkében; tövise hagy vkinek a szívében. A fehér barát… otthagyta a töviseket Ocskay László szíve elevenéig verve. (Jókai Mór) Eleőd kapitány, bár vidám, sőt mulatós embernek látszott, egy tövist hordott a szívében. (Ambrus Zoltán)
Szóösszetétel(ek): 1. tövisboglya; tövisborona; tövisfa; tövisfonadék; tövisfüzér; tövisinda; tövisirtó; töviskerítés; töviskóró; tövisnyúlvány; tövissövény; tövisszálka; tövistermő; 2. ebtövis; gilicetövis; krisztustövis; szamártövis; szerbtövis; varjútövis.
tövistelen; tövisű.
