trombita
trombita főnév ..tát, ..tája
1. (Jelző v. természetes) trombita: hosszúkás alakban kétszer v. háromszor meghajlított s a végén tölcsérszerűen kiszélesedő rézcsőből készült kis csészealj alakú fúvókával megszólaltatható érces, éles hangú fúvóhangszer, melynek különféle hangjait a fúvás erőssége hozza létre. A trombita ébresztőt, sorakozót, takarodót fúj; harsog, megszólal, recseg, szól a trombita; megfújták a trombitát. Trombita harsog, dob pereg, Kész a csatára a sereg. (Petőfi Sándor) A hangja világít, mint napsütött | sárga trombita hangja. (Radnóti Miklós) || a. Ennek hangja. Sértette fülét az érces trombita. Olyan éles, csengő hang, hogy azt soha el nem felejti. Olyan. Mint az ítélet trombitája. (Móricz Zsigmond) || b. (régies) Postakürt. A posta trombitájába fújt. (Jókai Mór)
2. (zene) Billentyűs szelepekkel felszerelt ilyen fúvóhangszer, melyen a cső egyes részeinek kikapcsolásával a hangterjedelem határain belül az egész kromatikus hangsor megszólaltatható. Harsány zenébe tör elő A trombita s a klarinét. (Arany János) || a. E hangszeren való játék; trombitálás. Trombitára: a t. (2) technikai lehetőségeihez alkalmazva <írt zenemű>; trombitát gyakorol.
3. Általában rézből készült fúvóhangszer, kül. kürt.
4. Különféle anyagokból készült, egyenes, tölcsér alakú, síppal működő jelző eszköz v. gyermekjáték, trombitát hozott a vásárból. A vasutas belefújt a trombitájába.
5. (átvitt értelemben, népies) A falu, a város trombitája: olyan személy, aki a faluban, ill. városban minden hírt szétvisz, mindent elhíresztel, elpletykál.
Szóösszetétel(ek): trombitabolt; trombitadallam; trombitahang; trombitamars; trombitaorr; trombitarecsegés; trombitariadó; trombitazsinór.
