trónus
trónus főnév -t, -ok, -a (elavulóban)
1. Trón (1–3). Népek születnek, trónusok omlanak Lehelleteddel. (Berzsenyi Dániel) De trónusán áll a király, S szól ajkairól a gőg. (Garay János) Alig hogy Pozsony városát elérte, | Felszállott királyi fényes trónusára. (Sárosy Gyula) Erdély trónusán Apafi Mihály uram őnagysága ült. (Mikszáth Kálmán) || a. (ritka) Ülőhely, emelvény; emelvényem levő ülőhely. A kaszírnő trónusa; (irodalmi nyelvben) a halál trónusa: vesztőhely. A nap hőse ott állt már a halál trónusán. (Jókai Mór)
2. (ritka, bizalmas, tréfás) Éjjeli edény. Meddig ülteted még azt a gyereket a trónuson?
3. (bizalmas, tréfás) Vécé.
