tusa [1]
tusa [1] főnév tusát, tusája (irodalmi nyelvben)
1. Küzdelem, vívás, párviadal. Tusára kel; tusát vív vkivel. Két lovag egyszersmind [= egyszerre] rohan a tusára. (Arany János) [Medvével és vadkannal] ő félelmes tusákat vívott együgyű fegyvereivel, bottal és késsel. (Jókai Mór) || a. Csata. Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja. (Arany János)
2. (átvitt értelemben) Szóharc, szóval vívott küzdelem. [A vitában] nagy lőn a tusa; most egyik, majd másik fél győzött. (Kölcsey Ferenc) Mit tegyen egy férfi, ha egy nővel kell tusára szállnia? Nővel csak nő tud megvívni. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben) Az élet viszontagságaival, az emberek rosszakaratával vívott küzdelem. Legyőztek, csönd vagyok s alázat, Régi, vad szívem sohse lázad, Már únja a tusát. (Tóth Árpád) Ó meddő életem, hiú tusák…! (Juhász Gyula)
3. (átvitt értelemben) Önmagunkkal vívott küzdelem; lelki harc, vívódás, tusakodás. Lelki tusa; (nehéz) lelki tusát → vív. Julianna arca, egész alakja elárulta a lelkében kelt tusát. (Jókai Mór) Demeter testvérben… nagy tusa játszódott le. (Kuncz Aladár)
Szóösszetétel(ek): haláltusa; kézitusa; öttusa; tíztusa.
