utál
utál tárgyas ige -t, -jon, (népies, kissé régies) útál
1. Utál vmit: szinte a rosszulléttel határos undort érez vmi iránt, irtózik tőle, visszataszítónak tartja. Utálja az izzadságszagot, a poloskát, a varangyos békát. Mikor dicsekedtem, milyen jó volt ott feküdni s aludni a kutya hasán, undorral hessentett [= leintett]: „Ó, menj már, hallani sem jó, úgy útálom a kutyát.” (Móricz Zsigmond) || a. Vki utál vmit: vkinek a szervezete vmely ételt, italt <vmilyen egyéni oknál fogva> nem bír elviselni. Utálja a bort, a pálinkát, a sárgarépát, a spenótot. Ezek a gyerekek semmit sem útáltak, s mindent megettek: mint a tyúkok kapirgáltak a trágyadombon, s megették, amit leltek. (Móricz Zsigmond)
2. Utál vkit, vmit: borzadást, erős ellenszenvet érez iránta, erkölcsileg visszataszítónak találja. Szívből utál vkit; utálja az erőszakot, a képmutatást. Szóláshasonlat(ok): utálja, mint a → bűnét. A célod nem; de módjaid | útálhatom. (Katona József) Utálni s nem törődni Szeretném látni már magamat. (Ady Endre) Tele voltam bűntudattal, úgy útáltam magam, olyan semminek éreztem magam. (Gelléri Andor Endre)
Igekötős igék: elutál; kiutál; megutál.
utálás; utáló; utált.
